Sámuel I. könyve|14|50|Saul feleségének Achinoam volt a neve, s Achimaac lánya volt. Seregének vezérét Abnernek hívták és Saul nagybátyjának, Nernek volt a fia.
Sámuel I. könyve|14|51|Saul apja, Kis, és Abner apja, Ner, Abiel fiai voltak.
Sámuel I. könyve|14|52|A filiszteusok elleni háború mindaddig tombolt, ameddig csak Saul élt. Amikor Saul meglátott egy bátor, harcra termett férfit, mindig szolgálatába fogadta.
Sámuel I. könyve|15|1|Sámuel így szólt Saulhoz: "Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára!
Sámuel I. könyve|15|2|Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból.
Sámuel I. könyve|15|3|Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!"
Sámuel I. könyve|15|4|Saul tehát odaparancsolta a népet, és Telamban számba vette az embereket: kétszázezer gyalogos [és tízezer júdeai].
Sámuel I. könyve|15|5|Aztán Saul kivonult Amalek székhelye ellen, s lesbe állított egy csapatot az árokban.
Sámuel I. könyve|15|6|A kenitáknak azt mondta Saul: "Rajta! Húzódjatok vissza, s vonuljatok ki Amalek földjéről, nehogy velük együtt benneteket is kiirtsalak. Mert ti, amikor kivonultunk Egyiptomból, megértők voltatok Izrael fiai iránt." A keniták tehát odébb vonultak Amalek földjéről.
Sámuel I. könyve|15|7|Saul megverte Amaleket Havilától egészen Surig, amely Egyiptomtól keletre fekszik.
Sámuel I. könyve|15|8|Amalek királyát, Agagot élve fogta el, a népet azonban kardélre hányta, s így betöltötte rajta az átkot.
Sámuel I. könyve|15|9|Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék-juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. Csak azon töltötték be az átkot, ami a jószágból selejtes volt, s nem sokat ért.
Sámuel I. könyve|15|10|Ezért az Úr szózatot intézett Sámuelhez. Azt mondta:
Sámuel I. könyve|15|11|"Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem és nem teljesítette parancsaimat." Ez nagyon fájt Sámuelnek, úgyhogy egész éjszaka könyörgött az Úrhoz.
Sámuel I. könyve|15|12|Másnap Sámuel kora reggel fölkelt, hogy fölkeresse Sault. De közölték Sámuellel: "Saul fölment a Kármelre, győzelmi emléket állított ott, aztán visszatért, s lement Gilgalba."
Sámuel I. könyve|15|13|Amikor Sámuel odaért Saulhoz, Saul így szólt hozzá: "Áldjon meg az Úr! Teljesítettem az Úr parancsát."
Sámuel I. könyve|15|14|Sámuel azt mondta: "Miféle bégetés az, ami a fülembe hatol és miféle marhabőgés az, amit hallok?"
Sámuel I. könyve|15|15|"Az amalekitáktól hozták el - válaszolta Saul -, mert a nép megkímélte a kecskék-juhok és a marhák javát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek. A többin betöltöttük az átkot."
Sámuel I. könyve|15|16|De Sámuel így szólt: "Hagyd abba! Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mit mondott nekem az éjszaka az Úr." "Beszélj!" - mondta neki.
Sámuel I. könyve|15|17|Erre Sámuel így beszélt: "Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává.
Sámuel I. könyve|15|18|S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted.
Sámuel I. könyve|15|19|Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?"
Sámuel I. könyve|15|20|"Engedelmeskedtem az Úrnak - válaszolta Saul Sámuelnek -, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amalekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot.
Sámuel I. könyve|15|21|De hát a nép vett a zsákmányból magának kecskét-juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek."
Sámuel I. könyve|15|22|Sámuel azonban ezt felelte neki: "Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál.
Sámuel I. könyve|15|23|Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy."
Sámuel I. könyve|15|24|Saul erre azt mondta Sámuelnek: "Vétkeztem, mert áthágtam az Úr parancsát, és amiket meghagytál nekem. Féltem a néptől, és engedtem neki.
Sámuel I. könyve|15|25|De most bocsáss meg és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat."
Sámuel I. könyve|15|26|Sámuel azonban így felelt: "Nem térek veled vissza. Mivel semmibe vetted az Úr szavát, az Úr elvetett: nem leszel tovább Izrael királya."
Sámuel I. könyve|15|27|Amikor Sámuel megfordult s indulni akart, Saul megragadta köntösén a bojtot, úgyhogy leszakadt.
Sámuel I. könyve|15|28|Sámuel erre azt mondta: "Az Úr ma elragadta tőled Izrael királyságát és másnak adja, aki jobb nálad."
Sámuel I. könyve|15|29|[S Izrael dicsősége nem hazudik és nem érez megbánást. Mert nem is ember, hogy volna mit megbánnia.]
Sámuel I. könyve|15|30|Erre Saul így szólt: "Vétkeztem. De azért tisztelj meg népem vénei és Izrael előtt, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat."
Sámuel I. könyve|15|31|Sámuel megfordult és követte Sault. És Saul imádta az Urat.
Sámuel I. könyve|15|32|Ezután Sámuel megparancsolta: "Vezessétek elém Agagot, Amalek királyát!" Agag ellenkezve állt eléje, s azt mondta: "Bizony, a halál keserű!"
Sámuel I. könyve|15|33|Sámuel azonban így felelt neki: "Amint kardod megfosztotta gyermekeiktől az asszonyokat, anyádat is megfosztom az asszonyok közül gyermekétől!" Ezzel Sámuel lefejezte Agagot az Úr színe előtt, Gilgalban.
Sámuel I. könyve|15|34|Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg hazament Gibeájába.
Sámuel I. könyve|15|35|Sámuel halála napjáig nem látta viszont Sault. De Sámuel szánta Sault, amiért az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.
Sámuel I. könyve|16|1|Az Úr így szólt Sámuelhez: "Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt."
Sámuel I. könyve|16|2|"Hogy mehetnék - felelte Sámuel -, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl." Az Úr azonban ezt mondta: "Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak.
Sámuel I. könyve|16|3|Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek."
Sámuel I. könyve|16|4|Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: "Jót jelent jöveteled, látóember?"
Sámuel I. könyve|16|5|"Igen, jót - válaszolta -, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, s gyertek el az áldozatra." Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra.
Sámuel I. könyve|16|6|Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: "Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt."
Sámuel I. könyve|16|7|Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: "Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet."
Sámuel I. könyve|16|8|Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: "Nem őt választotta ki az Úr."
Sámuel I. könyve|16|9|Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: "Nem őt választotta ki az Úr."
Sámuel I. könyve|16|10|Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: "Ezeket nem választotta ki az Úr."
Sámuel I. könyve|16|11|Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: "Mind itt vannak a fiaid?" "A legkisebb nincs itt - válaszolta -, a nyájat őrzi." Sámuel erre meghagyta Izájnak: "Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs."
Sámuel I. könyve|16|12|Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: "Rajta, kend föl, mert ő az!"
Sámuel I. könyve|16|13|Erre fogta az olajosszarut és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt és elment Rámába.
Sámuel I. könyve|16|14|Az Úr lelke elhagyta Sault, s egy gonosz lélek zaklatta, az Úr küldte.
Sámuel I. könyve|16|15|Szolgái így szóltak Saulhoz: "Minden bizonnyal Istennek egy gonosz lelke zaklat.
Sámuel I. könyve|16|16|Parancsolja hát meg urunk, s szolgái keresnek neki valakit, aki tud hárfázni. Aztán, ha rád tör Istennek a gonosz lelke, megpendíti a húrokat és jobban leszel."
Sámuel I. könyve|16|17|"Keressetek hát nekem egy embert - válaszolta Saul -, aki tud hárfázni, s hozzátok ide."
Sámuel I. könyve|16|18|Az egyik szolga vette át a szót, s azt mondta: "Nézzétek, én ismerem Betlehemben Izájnak az egyik fiát, aki tud hárfázni és bátor, harcra termett férfi, jól tud beszélni, szép termetű, és vele van az Úr."
Sámuel I. könyve|16|19|Erre Saul követeket küldött Izájhoz ezzel az üzenettel: "Küldd el hozzám fiadat, Dávidot, [aki a nyájat őrzi]."
Sámuel I. könyve|16|20|Erre Izáj fogott öt kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegidát, és elküldte Dáviddal Saulnak.
Sámuel I. könyve|16|21|Dávid megérkezett Saulhoz és a szolgálatába szegődött. Saul megkedvelte, úgyhogy Dávid a fegyverhordozója lett.
Sámuel I. könyve|16|22|Így Saul azt üzente Izájnak: "Hadd maradjon Dávid szolgálatomban, mert megnyerte tetszésemet."
Sámuel I. könyve|16|23|S ahányszor csak rátört Saulra az Isten lelke, Dávid fogta a hárfát és játszott. Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett, és a gonosz lélek odébbállt.
Sámuel I. könyve|17|1|A filiszteusok hadba szólították csapataikat, és Júdában, Szocho közelében gyülekeztek, majd Szocho és Aszeka között, Efes-Dammim mellett ütötték fel a táborukat.
Sámuel I. könyve|17|2|Saul és Izrael fiai is egybegyűltek, a Terebint-völgyben vertek tábort, és csatasorba álltak a filiszteusok ellen.
Sámuel I. könyve|17|3|A filiszteusok az egyik hegyen, Izrael fiai a másik hegyen helyezkedtek el, úgy, hogy a völgy köztük terült el.
Sámuel I. könyve|17|4|A filiszteusok soraiból előlépett egy harcos. Góljátnak hívták, és Gátból való volt. Hat könyök és egy arasz volt a magassága,
Sámuel I. könyve|17|5|a fejét bronzsisak fedte, és pikkelyes páncélt viselt; a páncél 5000 sékel bronzot nyomott.
Sámuel I. könyve|17|6|A lábán bronz lábszárvédő volt, a két válla közt meg bronz hajítódárda.
Sámuel I. könyve|17|7|Lándzsája nyele olyan volt, mint egy zubolyfa, a lándzsája hegye meg 600 sékel vasat nyomott. Előtte haladt a fegyverhordozója.
Sámuel I. könyve|17|8|Kiállt Izrael fiainak sorai elé és odakiáltott nekik: "Miért vonultok ki és álltok csatasorba? Hát nem filiszteus vagyok, ti meg nem Saul szolgái vagytok? Válasszatok ki magatok közül egy embert, s az jöjjön le hozzám.
Sámuel I. könyve|17|9|Ha megmérkőzik velem és legyőz, a szolgáitok leszünk. Ha azonban én kerekedem felül és megölöm, ti lesztek a mi szolgáink és szolgáltok nekünk."
Sámuel I. könyve|17|10|Aztán a filiszteus hozzátette: "Ma kihívtam párviadalra Izrael sorait. Állítsatok ki nekem egy embert, hadd küzdjünk meg egymással!"
Sámuel I. könyve|17|11|Amikor Saul és egész Izrael meghallotta a filiszteus e szavait, aggodalom kerítette őket hatalmába és nagyon féltek.
Sámuel I. könyve|17|12|Dávid egy Júdába, Betlehembe való, Izáj nevű efratitának volt a fia, akinek nyolc fia volt. Saul idejében ez az ember már öreg volt, sok év nyomta a vállát.
Sámuel I. könyve|17|13|Izáj három legidősebb fia hadba vonult Saullal. A három fiát, aki hadba vonult, így hívták: a legidősebbet Eliábnak, a másodikat Abinadabnak és a harmadikat Sammának.
Sámuel I. könyve|17|14|Dávid volt a legfiatalabb. A három legidősebb kivonult Saullal.
Sámuel I. könyve|17|15|[Dávid meg kilépett Saul szolgálatából és elment haza, hogy őrizze az apja nyáját Betlehemben.
Sámuel I. könyve|17|16|A filiszteus reggel-este megjelent és kiállt, negyven napon át.]
Sámuel I. könyve|17|17|Izáj egyszer így szólt fiához, Dávidhoz: "Vidd el bátyáidnak ezt az efa pörkölt gabonát és ezt a tíz kenyeret, siess, menj el a bátyáidhoz a táborba.
Sámuel I. könyve|17|18|Ezt a tíz darab sajtot meg vidd el a parancsnoknak. Érdeklődj nála bátyáid hogyléte felől és hozd el a zsoldjukat.
Sámuel I. könyve|17|19|Saul és Izrael fiai a Terebint-völgyben hadakoznak a filiszteusokkal."
Sámuel I. könyve|17|20|Dávid kora reggel fölkelt és a pásztorra bízta a nyájat. Aztán útra kelt és elment, amint Izáj meghagyta neki. Amikor a táborba ért, a sereg épp kivonulóban volt, hogy csatasorba álljon és nagy csatakiáltást hallatott.
Sámuel I. könyve|17|21|Izrael és a filiszteusok harcra készen állottak: csatasor csatasorral szemben.
Sámuel I. könyve|17|22|Dávid a málhásokra bízta a holmiját, odafutott a csatasorba és megérdeklődte bátyjaitól, hogy vannak.
Sámuel I. könyve|17|23|Míg beszélt velük, a harcos, [a Gátból való Gólját nevű filiszteus] előlépett a filiszteusok soraiból és ugyanúgy beszélt. Dávid is hallotta.
Sámuel I. könyve|17|24|Izrael fiai, amikor meglátták, mind menekültek előle és nagyon féltek.
Sámuel I. könyve|17|25|Izrael fiai közül az egyik így szólt: "Láttátok azt az embert, aki ott előlépett? Azért jött, hogy Izraelt kihívja párviadalra. Aki legyőzi, azt a király elhalmozza gazdagsággal, hozzáadja a lányát, atyja házát meg fölmenti az adó alól Izraelben."
Sámuel I. könyve|17|26|Erre Dávid megkérdezte a közelében álló emberektől: "Mi lesz a jutalma annak, aki legyőzi ezt a filiszteust, és lemossa Izraelről a gyalázatot? Hát ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy ki merészeli hívni az élő Isten csatasorait párviadalra?"
Sámuel I. könyve|17|27|Az emberek úgy válaszoltak, mint előbb: "Ez lesz a jutalma annak az embernek, aki legyőzi."
Sámuel I. könyve|17|28|Amikor legidősebb bátyja, Eliáb meghallotta, hogy miről beszél az emberekkel, Eliáb mérges lett Dávidra és azt mondta: "Minek jöttél ide? Kire bíztad azt a néhány juhot a pusztán? Ismerem önteltségedet és szíved gonoszságát. Csak azért jöttél ide, hogy lásd a csatát."
Sámuel I. könyve|17|29|De hát mit tettem? - válaszolta Dávid. Ezt csak meg lehet kérdezni!"
Sámuel I. könyve|17|30|Aztán egy másik emberhez fordult ugyanazzal a kérdéssel. Azt felelték ismét az emberek, amit az előbb.
Sámuel I. könyve|17|31|Akik hallották, mit mondott Dávid, jelentették Saulnak, és ő magához hívatta.
Sámuel I. könyve|17|32|Dávid ezt mondta Saulnak: "Ne veszítse el uram miatta a bátorságát! Szolgád elmegy és megmérkőzik azzal a filiszteussal."
Sámuel I. könyve|17|33|Saul azonban így válaszolt: "Nem mehetsz el és nem mérkőzhetsz meg ezzel a filiszteussal, hiszen te még gyerek vagy, az meg harcra termett ifjúságától fogva."
Sámuel I. könyve|17|34|Dávid ezt felelte: "Szolgád atyja juhait őrzi, s ha jött egy oroszlán vagy medve és elragadott egy juhot a nyájból,
Sámuel I. könyve|17|35|szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem.
Sámuel I. könyve|17|36|Szolgád megölte az oroszlánt és a medvét, és ennek a körülmetéletlen filiszteusnak is ez lesz a sorsa, mivel kihívta párviadalra az élő Isten csatasorait."
Sámuel I. könyve|17|37|Aztán így folytatta Dávid: "Az Úr, aki kiszabadított az oroszlán meg a medve karmából, ennek a filiszteusnak a kezétől is megment." Erre Saul ezt mondta Dávidnak: "Menj hát és legyen veled az Úr!"
Sámuel I. könyve|17|38|Saul felöltette Dáviddal a maga harci öltözékét, bronzsisakot tett a fejére és páncélt adott rá,
Sámuel I. könyve|17|39|aztán felcsatolta az öltözékére a saját kardját, de Dávid hiába akart, nem tudott benne járni, mert még sose próbálta. Így szólt hát Saulhoz: "Nem tudok benne járni, mert még sose próbáltam." Erre levették róla.
Sámuel I. könyve|17|40|Aztán fogta a botját, a patakban keresett magának öt sima követ, és betette a tarisznyájába, amelyben parittyáját tartotta. Ezután kezébe vette parittyáját és elindult a filiszteus felé.
Sámuel I. könyve|17|41|A filiszteus is egyre közelebb jött Dávidhoz, a fegyverhordozója előtte.
Sámuel I. könyve|17|42|Amikor azonban fölnézett és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejű vörös ifjú.
Sámuel I. könyve|17|43|A filiszteus megszólította Dávidot: "Kutya vagyok tán, hogy bottal jössz ellenem?" És a filiszteus átkozta Dávidot, isteneit emlegetve.
Sámuel I. könyve|17|44|Aztán így szólt a filiszteus Dávidhoz: "Csak gyere, hadd adjam húsodat az égi madaraknak meg a mezei vadaknak!"
Sámuel I. könyve|17|45|Dávid ezt felelte a filiszteusnak: "Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem. Én azonban a Seregek Urának, Izrael csatasorai Istenének nevében közeledem feléd, akit kigúnyoltál. Az Úr ma kezembe ad. Legyőzlek és fejedet veszem.
Sámuel I. könyve|17|46|Testedet és a filiszteusok seregének testét még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg az egész világ, hogy van Isten Izraelben.
Sámuel I. könyve|17|47|És tudja meg ez az egész sereg, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és lándzsára ahhoz, hogy győzelmet adjon. Mert az Úr dönti el a csatát, és a kezünkre ad benneteket."
Sámuel I. könyve|17|48|Amikor a filiszteus elindult és Dávid felé közeledett, Dávid hirtelen kilépett a sorból és a filiszteus felé futott.
Sámuel I. könyve|17|49|Közben belenyúlt a táskájába, kivett egy követ, elhajította a parittyájából és homlokon találta a filiszteust. A kő behatolt a homlokába, úgyhogy arccal a földre bukott.
Sámuel I. könyve|17|50|Így Dávid legyőzte parittyával és kővel a filiszteust, eltalálta és megölte, jóllehet nem volt Dávidnak kard a kezében.
Sámuel I. könyve|17|51|Dávid akkor odaszaladt, rálépett a filiszteusra, a kardja után nyúlt, kirántotta hüvelyéből és megölte: levágta a fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy bajnokuk halott, megfutamodtak.
Sámuel I. könyve|17|52|Izrael és Júda férfiai azonban a nyomukba eredtek, és csatakiáltást hallatva egészen Gátig és Ekron kapuiig üldözték őket, úgyhogy a filiszteusok holttestei Saarajimtól egészen Gátig és Ekronig ellepték az utat.
Sámuel I. könyve|17|53|Aztán Izrael fiai visszatértek a filiszteusok üldözéséből és kifosztották táborukat.
Sámuel I. könyve|17|54|A filiszteus fejét Dávid magával vitte Jeruzsálembe, a fegyvereit azonban otthagyta a sátorában.
Sámuel I. könyve|17|55|Amikor Saul látta, hogy Dávid mint száll szembe a filiszteussal, megkérdezte serege vezérétől, Abnertől: "Kinek a fia ez a fiú, Abner?" "Amint igaz, hogy élsz, király - válaszolta Abner -, nem tudom."
Sámuel I. könyve|17|56|A király megparancsolta: "Érdeklődj, kinek a fia ez a fiatalember!"
Sámuel I. könyve|17|57|Amikor tehát a filiszteus legyőzése után Dávid visszatért, Abner fogta, és a király felé vezette. A filiszteus feje ott volt a kezében.
Sámuel I. könyve|17|58|Így szólt hozzá Saul: "Kinek a fia vagy, fiatalember?" "Szolgádnak, Izájnak a fia, Betlehemből" - válaszolta Dávid.
Sámuel I. könyve|18|1|Amikor a Saullal való beszélgetés véget ért, történt, hogy Jonatán lelkében fölébredt a vonzalom Dávid lelke iránt, s Jonatán úgy megszerette, mint saját magát.
Sámuel I. könyve|18|2|Saul pedig magához vette azon a napon, és nem engedte többé vissza az apjához.
Sámuel I. könyve|18|3|Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, mivel úgy szerette, mint saját magát.
Sámuel I. könyve|18|4|Jonatán levette a köntösét, ami rajta volt, és Dávidnak adta. Ugyanígy a harci fölszerelését is, még a kardját, íját és övét is.
Sámuel I. könyve|18|5|Amikor Dávid kivonult, bárhova küldte is Saul, mindig győzedelmeskedett. Ezért Saul hadi népe élére rendelte. S megkedvelte az egész nép, sőt Saul tisztjei is.
Sámuel I. könyve|18|6|A bevonuláskor, amikor Dávid a filiszteusok legyőzése után visszatért, Izrael városaiból az asszonyok Saul király elé mentek, énekeltek és táncoltak, dobszóra, örömujjongás közepette és cintányért ütögetve.
Sámuel I. könyve|18|7|És a táncoló asszonyok így énekeltek: "Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit."
Sámuel I. könyve|18|8|Emiatt Saul nagy haragra gerjedt, mert nagyon nem tetszett neki ez a dolog. Azt mondta: "Dávidnak tízezreket tulajdonítanak, nekem meg csak ezreket. Most már csak a királyság hiányzik neki!"
Sámuel I. könyve|18|9|Ezért ettől a naptól kezdve Saul irigy szemmel nézte Dávidot.
Sámuel I. könyve|18|10|Másnap történt, hogy amikor betért a házába pihenni, Istennek egy gonosz lelke rátört Saulra. Dávid pengette a hárfát, mint máskor, Saulnak azonban lándzsa volt a kezében.
Sámuel I. könyve|18|11|Saul meglendítette a lándzsáját, és azt mondta magában: "Odaszegezem Dávidot a falhoz." De Dávid kétszer is kitért előle.
Sámuel I. könyve|18|12|Saul félt Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól azonban elfordult.
Sámuel I. könyve|18|13|Saul ezért eltávolította a környezetéből. Megtette egy ezer emberből álló csapat parancsnokává, ő vonult ki a nép élén.
Sámuel I. könyve|18|14|Dávidnak minden vállalkozása sikerrel járt, mert vele volt az Úr.
Sámuel I. könyve|18|15|Amikor Saul látta, hogy mennyi sikert ér el, félni kezdett tőle.
Sámuel I. könyve|18|16|De egész Izrael és Júda szerette Dávidot, mert mindig ő haladt élükön.
Sámuel I. könyve|18|17|Saul így szólt Dávidhoz: "Nézd, itt a legidősebb lányom, Merab. Hozzád adom feleségül. Csak légy továbbra is bátor ember, és vezesd az Úr harcait." Saul ugyanis azt mondta magában: "Nem vetek rá kezet, vessenek inkább a filiszteusok."
Sámuel I. könyve|18|18|Dávid ezt felelte Saulnak: "Ki vagyok és mi a fajtám, atyám nemzetsége Izraelben, hogy a király veje lehetne belőlem?"
Sámuel I. könyve|18|19|Amikor elérkezett az ideje, hogy Saul lányát, Merabot Dávidnak adják, a Mecholából való Adrielhez adták hozzá feleségül.
Sámuel I. könyve|18|20|Michal azonban, Saul lánya, beleszeretett Dávidba. Amikor jelentették Saulnak, rendjén valónak találta a dolgot.
Sámuel I. könyve|18|21|Azt mondta ugyanis Saul: "Neki adom, de csapda lesz számára, s a filiszteusok kezet vetnek rá." [Saul tehát másodszor is szólt Dávidnak: "Most a vőm lehetsz."]
Sámuel I. könyve|18|22|Aztán Saul megparancsolta szolgáinak: "Súgjátok meg bizalmasan Dávidnak: Nézd, a király megkedvelt és a szolgái is szeretnek. Légy hát a király veje."
Sámuel I. könyve|18|23|Saul szolgái tehát Dávid fülébe juttatták ezeket a szavakat, de Dávid így válaszolt: "Oly kevésnek tartjátok a király vejévé lenni? Hiszen szegény ember vagyok, és alacsony sorból származom."
Sámuel I. könyve|18|24|A szolgái jelentették Saulnak: "Ezt meg azt mondta Dávid."
Sámuel I. könyve|18|25|Saul azt felelte: "Mondjátok meg Dávidnak: A király nem kíván egyebet foglalóul, csak száz filiszteusnak az előbőrét, hogy így bosszút álljon a király ellenségein." Közben azt gondolta a király, hogy Dávid a filiszteusok kezére kerül.
Sámuel I. könyve|18|26|Amikor Saul szolgái átadták ezt az üzenetet, Dávid beleegyezett, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a határidő,
Sámuel I. könyve|18|27|Dávid elment portyázni az embereivel, és megölt kétszáz filiszteust. Előbőrüket elvitte Dávid, és egytől egyig leszámolta a királynak, hogy a vejévé lehessen. Erre Saul hozzáadta a lányát, Michalt feleségül.
Sámuel I. könyve|18|28|Saul most már világosan látta, hogy az Úr Dáviddal van, és egész Izrael szereti.
Sámuel I. könyve|18|29|Ezért Saul még jobban félt Dávidtól és Saul örök ellenségévé lett Dávidnak.
Sámuel I. könyve|18|30|A filiszteusok vezérei azonban hadba vonultak, de akárhányszor csak harcba szálltak, Dávid mindig nagyobb győzelmet aratott, mint Saul összes többi tisztje, és nagy hírnévre tett szert.
Sámuel I. könyve|19|1|Saul elmondta a fiának, Jonatánnak és a tisztjeinek, hogy meg szándékozik ölni Dávidot. Saul fia, Jonatán azonban nagyon szerette Dávidot.
Sámuel I. könyve|19|2|Ezért tudtára adta Dávidnak a dolgot: "Atyámnak, Saulnak az a szándéka, hogy megöl. Ezért holnap kora reggel vonulj vissza és rejtőzz el.
Sámuel I. könyve|19|3|Majd kimegyek, atyám mellé szegődöm a táborban, ahol leszel, és beszélek atyámmal érdekedben. Aztán, ha megtudom, hogy áll a dolog, elmondom neked."
Sámuel I. könyve|19|4|Jonatán csakugyan szót emelt Dávid érdekében atyjánál. Így beszélt: "Ne kövessen el a király bűnt szolgája, Dávid ellen, hiszen ő sem vétett ellened semmit, inkább javadra szolgáltak tettei.
Sámuel I. könyve|19|5|Kockáztatta életét és legyőzte a filiszteust. Így nagy győzelmet szerzett az Úr egész Izraelnek. Magad is láttad és örültél neki. Miért szennyezed hát be magad ártatlan vérrel, és ölöd meg Dávidot minden ok nélkül?"
Sámuel I. könyve|19|6|Saul meghallgatta Jonatánt és megesküdött: "Amint igaz, hogy az Úr él, nem ölöm meg!"
Sámuel I. könyve|19|7|Erre Jonatán hívta Dávidot és elmondta neki a dolgot. Aztán odavezette Saulhoz és Dávid továbbra is szolgálta, mint azelőtt.
Sámuel I. könyve|19|8|Amikor a háborúskodás folytatódott, Dávid kivonult, és harcolt a filiszteusok ellen, s olyan nagy vereséget mért rájuk, hogy megfutamodtak előle.
Sámuel I. könyve|19|9|De Sault hatalmába kerítette az Úrnak egy rossz szelleme; amikor a házában ült, lándzsát tartva a kezében, Dávid meg pengette a hárfát,
Sámuel I. könyve|19|10|Saul megkísérelte, hogy Dávidot lándzsájával a falhoz szegezze, de Dávid kitért Saul támadása elől, úgyhogy a lándzsa a falba fúródott. Erre Dávid elmenekült és mentette az életét.
Sámuel I. könyve|19|11|Saul elküldte embereit Dávid házába, hogy őrizzék, mert reggel meg akarta ölni. De Michal, a felesége figyelmeztette Dávidot: "Ha nem kerülsz még az éjjel biztonságba, reggel megölnek."
Sámuel I. könyve|19|12|Aztán Michal leengedte Dávidot az ablakon, s ő fogta magát és mentette az életét.
Sámuel I. könyve|19|13|Michal most fogta a terafimot és az ágyra tette. A fejéhez kecskeszőrből készült hálót tett, aztán betakarta egy takaróval.
Sámuel I. könyve|19|14|Amikor Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot, azt mondta nekik: "Beteg".
Sámuel I. könyve|19|15|Saul azonban újra elküldte embereit, hogy keressék meg Dávidot. Megparancsolta nekik: "Hozzátok ide nekem ágyastul, hadd öljem meg!"
Sámuel I. könyve|19|16|Amint az emberek beléptek, lám, a terafim volt az ágyban, s feje körül a kecskeszőrből készült háló.
Sámuel I. könyve|19|17|Saul ezért így szólt Michalhoz: "Miért csaptál be, s miért hagytad, hogy ellenségem elszökjön és megmeneküljön?" "Azt mondta nekem - felelte Michal -, engedj, különben megöllek!"
Sámuel I. könyve|19|18|Dávid tehát elszökött és megmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondott neki mindent, amit Saul tett vele. Aztán ő is, Sámuel is ott éltek a próféták házában Rámában.
Sámuel I. könyve|19|19|Saulnak jelentették: "Dávid a próféták házában van, Rámában."
Sámuel I. könyve|19|20|Erre Saul elküldte embereit, hogy fogják el Dávidot. De amikor ezek meglátták prófétai révületükben a próféták seregét, Sámuellel az élükön, az Isten lelke Saul embereire is rászállt, úgyhogy prófétai révületbe estek.
Sámuel I. könyve|19|21|Saulnak jelentették a dolgot, erre más embereket küldött, de ezek is prófétai révületbe estek. Erre Saul harmadszor is követeket küldött, de azok is révületbe estek.
Sámuel I. könyve|19|22|Ekkor maga ment el Rámába. Amikor a Szekuban levő kiszáradt ciszternához ért, megkérdezte: "Hol van Sámuel és Dávid?" Ezt válaszolták neki: "A próféták házában, Rámában."
Sámuel I. könyve|19|23|S míg innen eljutott Rámába a próféták házáig, leszállt rá az Isten lelke, úgyhogy prófétai révületben volt, míg oda nem ért Rámába a próféták házához.
Sámuel I. könyve|19|24|Még a ruháját is levette, és Sámuel előtt is prófétai révületbe esett -, egész nap és egész éjjel ott fetrengett levetkőzve. Azért mondják: "Saul is a próféták közé tartozik?"
Sámuel I. könyve|20|1|Dávid elmenekült Rámából, a próféták házából, s miután hazatért, így szólt Jonatánhoz: "Mit tettem? Mit követtem el s mit vétettem atyád ellen, hogy az életemre tör?"
Sámuel I. könyve|20|2|"Ne gondolj ilyesmire - válaszolta -, nem fogsz meghalni! Nézd, atyám nem fog addig bele semmibe, se jelentős, se jelentéktelen dologba, míg nekem el nem mondja. Miért titkolná hát el éppen ezt? Az lehetetlenség!"
Sámuel I. könyve|20|3|Dávid azonban megesküdött rá: "Atyád jól tudja, hogy kedvelsz, azért így gondolkodik magában: Ezt nem kell Jonatánnak megtudnia, nehogy sajnálkozzék miatta. De amint igaz, hogy az Úr él és te élsz, csak egy lépés választ el a haláltól."
Sámuel I. könyve|20|4|Jonatán ezt felelte Dávidnak: "Megteszem, amire kérsz."
Sámuel I. könyve|20|5|Erre Dávid azt mondta: "Nézd, holnap újhold ünnepe lesz, s asztalhoz kellene ülnöm a királlyal. De hagyd, hadd menjek el, s hadd rejtőzzem el estig kinn a határban.
Sámuel I. könyve|20|6|Ha aztán atyád észreveszi, hogy nem vagyok ott, mondd azt neki, hogy Dávid engedélyt kért tőlem, hogy szülővárosába, Betlehembe mehessen, mert ott tartja meg az egész család az évi áldozati lakomát.
Sámuel I. könyve|20|7|Ha erre azt feleli: rendben van, akkor nem fenyegeti szolgádat semmi veszély. De ha haragra lobban, akkor tudd meg, hogy elhatározta vesztemet.
Sámuel I. könyve|20|8|Akkor tégy meg szolgádnak egy szívességet, hisz barátságot kötöttél vele az Úr nevében. Ha vétettem, ölj meg magad, miért szolgáltatnál ki atyádnak?"
Sámuel I. könyve|20|9|"Ne is gondolj rá! - válaszolta Jonatán. - Ha megtudom, hogy a vesztedre tör, miért ne adnám tudtodra?"
Sámuel I. könyve|20|10|Erre Dávid megkérdezte Jonatántól: "De ki mondja meg nekem, ha atyád kemény választ ad?"
Sámuel I. könyve|20|11|Jonatán így szólt Dávidhoz: "Gyere, menjünk ki mind a ketten a határba." Ki is mentek mind a ketten a határba.
Sámuel I. könyve|20|12|Aztán ezt mondta Jonatán Dávidnak: "Az Úr, Izrael Istene a tanú, hogy holnap ebben az időben kifaggatom atyámat. Ha aztán rendben lesz Dávid ügye s nem küldök senkit, hogy tudtodra adja,
Sámuel I. könyve|20|13|ezt meg azt tegye Jonatánnal az Úr. Ha meg atyám úgy látja jónak, hogy vesztedre törjön, azt is tudatom veled, hadd mehess el. S elmehetsz épségben, egészségben, és veled lesz az Úr, ahogy atyámmal is vele volt.
Sámuel I. könyve|20|14|Ha aztán még életben leszek, tanúsítsd jótettemet az Úr előtt. Ha pedig meghalok,
Sámuel I. könyve|20|15|ne tagadd meg soha házamtól kegyedet. Még ha az Úr egyenként kiirtaná is Dávid ellenségeit a földről,
Sámuel I. könyve|20|16|Jonatán neve akkor se vesszen ki Saul házával egyetemben, különben az Úr számon kéri Dávidtól."
Sámuel I. könyve|20|17|Aztán még egyszer megesküdött Jonatán Dávidnak, mert szíve mélyéből szerette.
Sámuel I. könyve|20|18|Majd így szólt Jonatán Dávidhoz: "Holnap újhold ünnepe lesz, s észreveszik, hogy eltűntél, mert üresen marad a helyed.
Sámuel I. könyve|20|19|Holnapután meg még inkább észreveszik, hogy eltűntél. Akkor légy ott azon a helyen, ahol a baj napján elrejtőztél, amellett a kőrakás mellett.
Sámuel I. könyve|20|20|A harmadik nap majd kilövöm nyilamat arrafelé, mintha célba lőnék.
Sámuel I. könyve|20|21|Aztán odaküldöm szolgámat és azt mondom neki: "Menj, keresd meg a nyilam!" Ha így szólok szolgámhoz: "A nyíl innen van tőled, vedd föl!" - akkor gyere elő, mert rendben lesz az ügyed, s nem fenyeget veszély, olyan igaz, mint hogy az Úr él.
Sámuel I. könyve|20|22|Ha azonban azt kiáltom oda a legénynek: "A nyíl jóval rajtad túl van" - akkor menj, mert az Úr elküld.
Sámuel I. könyve|20|23|Ezekre a szavakra, amelyeket te meg én egymással váltottunk, az Úr a tanú köztünk örökre."
Sámuel I. könyve|20|24|Ezután Dávid elrejtőzött a határban. Amikor elérkezett az újhold ünnepe, a király asztalhoz ült, hogy egyen.
Sámuel I. könyve|20|25|A szokásos helyét foglalta el, a fal melletti helyet. Jonatán szemközt ült vele, Abner Saul mellett ült, Dávid helye meg üresen maradt.
Sámuel I. könyve|20|26|Ezen a napon Saul nem szólt semmit. Azt gondolta: "Valami történt vele, s nem tiszta."
Sámuel I. könyve|20|27|Hanem amikor másnap, az újhold napja utáni napon is üres maradt Dávid helye, így szólt Saul fiához, Jonatánhoz: "Miért nem jött Izáj fia sem tegnap, sem ma enni?"
Sámuel I. könyve|20|28|Jonatán ezt felelte: "Dávid hirtelen engedélyt kért tőlem, hogy elmehessen Betlehembe.
Sámuel I. könyve|20|29|Azt mondta: Engedj, hadd menjek el, mert családi áldozat lesz ott a városban, és meghívtak a testvéreim. Ha elnyertem tetszésedet, engedd meg, hogy meglátogassam testvéreimet. Ezért nem jelent meg a király asztalánál!"
Sámuel I. könyve|20|30|Saul haragra lobbant Jonatán ellen, és azt mondta neki: "Te elvetemült fiú! Azt hiszed, nem tudom, mennyire ragaszkodol - szégyenedre és anyád méhének szégyenére - Izáj fiához?
Sámuel I. könyve|20|31|Ameddig Izáj fia a földön él, addig sem te, sem királyságod nincs biztonságban. Küldj hát érte és hozasd nekem ide, mert halál fia!"
Sámuel I. könyve|20|32|Jonatán válaszolt apjának, s e szavakat intézte hozzá: "De hát miért kell meghalnia? Mit tett?"
Sámuel I. könyve|20|33|Erre Saul meglendítette a lándzsáját, hogy beledöfje, s Jonatán látta: apjának elhatározott szándéka, hogy megölje Dávidot.
Sámuel I. könyve|20|34|Azért izzó haraggal fölkelt az asztaltól, és újhold másnapján nem evett semmit. Nagyon sajnálta Dávidot, amiért apja ellene tört.
Sámuel I. könyve|20|35|Reggel Jonatán kiment a határba, amint megegyeztek benne Dáviddal. Egy szolga kísérte.
Sámuel I. könyve|20|36|Azt mondta szolgájának: "Fuss és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök." Míg a szolga futott, kilőtte fölötte a nyilát.
Sámuel I. könyve|20|37|Amikor a szolga odaért, ahol a nyíl volt, amelyet Jonatán kilőtt, Jonatán odakiáltotta neki: "Nem rajtad túl van a nyíl?"
Sámuel I. könyve|20|38|Aztán Jonatán még egyszer odaszólt a szolgának: "Gyorsan, siess, ne ácsorogj!" Jonatán szolgája fölvette a nyilat és odavitte urának.
Sámuel I. könyve|20|39|A szolga nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid tudtak a dologról.
Sámuel I. könyve|20|40|Ezután Jonatán odaadta fegyverét a szolgájának, és azt mondta neki: "Menj, és vidd vissza a városba!"
Sámuel I. könyve|20|41|Amikor a szolga elment, Dávid előjött a kőrakás mögül, háromszor arcra borult a földön és háromszor meghajolt. Aztán megölelték egymást és mind a ketten sírtak.
Sámuel I. könyve|20|42|Majd ezt mondta Jonatán Dávidnak: "Menj békével! Amire esküt tettünk az Úr nevére, arra az Úr a tanú közted és köztem, utódaid és utódaim közt, örökre."
Sámuel I. könyve|21|1|Aztán Dávid fölállt és elment, Jonatán meg visszatért a városba.
Sámuel I. könyve|21|2|Dávid elment Nobba Achimelech paphoz. Ez reszketve ment elé, és megkérdezte: "Miért vagy egyedül, miért nincs veled senki?"
Sámuel I. könyve|21|3|Dávid így válaszolt Achimelech papnak: "A király parancsot adott, s azt mondta: Nem szabad senkinek se tudnia arról, amivel megbíztalak s amit megparancsoltam neked. Ezért megbeszéltem embereimmel, hogy hol találkozunk.
Sámuel I. könyve|21|4|Hanem ha van kéznél öt kenyered, add ide, vagy azt, amid van."
Sámuel I. könyve|21|5|A pap e szavakkal válaszolt Dávidnak: "Rendes kenyerem nincs kéznél, csak fölszentelt kenyér. Tartózkodtak az emberek az asszonyoktól?"
Sámuel I. könyve|21|6|Dávid ezt a feleletet adta a papnak: "Egészen biztos! Az asszonyok el voltak tőlünk tiltva, mint mindig, amikor kivonulunk, így tiszták az embereim. Ez ugyan csak közönséges út, de azért ma is biztosan tiszták ebben a tekintetben."
Sámuel I. könyve|21|7|Így a pap fölszentelt kenyeret adott neki, mert nem volt más kenyér, csak az áldozati kenyér, amelyet elvettek az Úr színe elől, hogy friss kenyeret tegyenek oda helyette azon a napon, amelyen elvették.
Sámuel I. könyve|21|8|Azon a napon épp ott volt Saulnak egy embere - az Úr tartotta vissza. Doegnek hívták, edomita volt és Saul fullajtárainak volt a feje.
Sámuel I. könyve|21|9|Dávid megkérdezte Achimelechtől: "Van itt kéznél egy lándzsa vagy egy kard? Sem a kardomat, sem egyéb fegyveremet nem hoztam ugyanis magammal, mert olyan sürgős volt, amivel a király megbízott."
Sámuel I. könyve|21|10|"A filiszteus Góljátnak a kardja - felelte a pap -, akit a Terebint-völgyben legyőztél, még itt van. Be van kötve egy kendőbe, és ott van az efod mögött. Ha akarod, hát csak vedd el magadnak, más nincs ott." "Olyan nincs is több - mondta Dávid -, add hát ide nekem!"
Sámuel I. könyve|21|11|Dávid útra kelt, elmenekült azon a napon Saul elől, és Gát királyához, Achishoz ment.
Sámuel I. könyve|21|12|Szolgái így szóltak Achishoz: "De hiszen ez Dávid, az ország királya! Az ő dicsőségét zengték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit."
Sámuel I. könyve|21|13|Dávid elgondolkodott ezeken a szavakon, és félelem fogta el Achistól, Gát királyától.
Sámuel I. könyve|21|14|Ezért eszelősnek színlelte magát előttük, és úgy viselkedett a kezük közt, mint egy őrjöngő. Dobolt a kapuszárnyakon, s hagyta, hogy a nyála szakállába folyjon.
Sámuel I. könyve|21|15|Erre Achis azt mondta szolgáinak: "Nem látjátok, hogy ez az ember eszelős? Miért hozzátok hát elém?
Sámuel I. könyve|21|16|Tán híjával vagyok az eszelősöknek, hogy ide hozzátok nekem, csak hogy terhemre legyen a bolondságaival? Vagy be akar tán térni a házamba?"
Sámuel I. könyve|22|1|Dávid tovább ment, és Adullam barlangjába menekült. Ennek hírét vették testvérei és egész családja; lementek és csatlakoztak hozzá.
Sámuel I. könyve|22|2|S azok is mind köré gyűltek, akik szorongatott helyzetben voltak, akik el voltak adósodva vagy akik elégedetlenkedtek; és ő a vezérük lett. Mintegy négyszáz ember tartott vele.
Sámuel I. könyve|22|3|Onnan Dávid Moáb (földjére) ment, Micpába. Így szólt Moáb királyához: "Engedd meg, hogy atyám és anyám itt maradjanak nálad, amíg meg nem tudom, mi a terve velem Istennek."
Sámuel I. könyve|22|4|S otthagyta őket Moáb királyánál, úgyhogy ott maradtak mindaddig, amíg Dávid rejtekhelyen volt.
Sámuel I. könyve|22|5|Gád próféta azonban így szólt Dávidhoz: "Ne maradj a rejtekhelyeden, hanem menj és költözz Júda vidékére." Dávid tehát elindult és Heret erdeibe ment.
Sámuel I. könyve|22|6|Amikor Saul megtudta, hogy rátaláltak Dávidra és azokra az emberekre, akik hozzászegődtek - Saul épp Gibeában volt, és a szent hely tamariszkusza alatt ült, a kezében lándzsát tartva, tisztjei körében -,
Sámuel I. könyve|22|7|akkor Saul így szólt tisztjeihez, akik körülötte álltak: "Figyeljetek ide, Benjamin fiai! Tán nektek adja Izáj fia a szántóföldeket meg a szőlőket, és megtesz benneteket ezer ember parancsnokává és száz ember parancsnokává,
Sámuel I. könyve|22|8|hogy mind összeesküsztök ellenem? Senki se adta tudtomra, hogy a fiam szövetkezett Izáj fiával. Senki sem volt részvéttel irántam, hogy elárulta volna: a fiam felbujtotta ellenem szolgámat, ahogy ma áll a dolog."
Sámuel I. könyve|22|9|Akkor megszólalt az edomita Doeg, aki ott állt Saul tisztjei mellett, és azt mondta: "Láttam, amint Izáj fia Nobba ment, Achitub fiához, Achimelechhez.
Sámuel I. könyve|22|10|Az megkérdezte felőle az Urat és ellátta élelemmel, s a filiszteus Gólját kardját is odaadta neki."
Sámuel I. könyve|22|11|Erre a király odahívatta Achitub fiát, Achimelech papot s az egész nemzetséget, Nob papjait. Mind megjelentek a király előtt.
Sámuel I. könyve|22|12|Saul így szólt: "Hallgass ide, Achitub fia!" "Itt vagyok, uram!" - felelte.
Sámuel I. könyve|22|13|És Saul folytatta. "Miért esküdtetek össze, te és Izáj fia ellenem? Adtál neki kenyeret, kardot, és megkérdezted felőle az Istent, úgyhogy ellenségemmé válhatott, amint az bekövetkezett."
Sámuel I. könyve|22|14|Achimelech így válaszolt a királynak: "Szolgáid közül ki fogható Dávidhoz? Hűséges, a király veje, testőrséged feje, akit mindenki tisztel házadban.
Sámuel I. könyve|22|15|Hát csak most kezdtem el felőle kérdezni az Urat? Igazán nem! Ne fogjon rá a király szolgájára és atyám egész házára semmit! Hiszen szolgád mit sem tudott mindebből."
Sámuel I. könyve|22|16|De a király kijelentette: "Meghalsz, Achimelech, te és egész házad népe!"
Sámuel I. könyve|22|17|Aztán a király megparancsolta fullajtárjainak, akik körülötte álltak: "Induljatok, és öljétek meg az Úr papjait! Segítségére voltak Dávidnak, s bár tudták, hogy menekül, nem vezettek a nyomára." De a király szolgái vonakodtak kezet vetni rájuk és az Úr papjait felkoncolni.
Sámuel I. könyve|22|18|Erre a király megparancsolta Doegnak: "Lépj elő, és öld meg a papokat!" És az edomita Doeg előlépett, és felkoncolta a papokat! Nyolcvanöt vászon efodot viselő férfit megöletett azon a napon.
Sámuel I. könyve|22|19|A papok városát, Nobot is kardélre hányta, férfiakat és nőket, gyerekeket és csecsemőket, barmokat, szamarakat és juhokat egyaránt.
Sámuel I. könyve|22|20|Csak Achitub fiának, Achimelechnek egyik fia menekült meg; Ebjatárnak hívták és Dávidhoz menekült.
Sámuel I. könyve|22|21|Ebjatár hírül vitte Dávidnak, hogy Saul felkoncoltatta az Úr papjait.
Sámuel I. könyve|22|22|Dávid azt mondta neki: "Tudtam én azt már akkor, hogy az edomita Doeg elárul Saulnak, hiszen ott volt. Így most én vagyok a felelős atyádfiai életéért.
Sámuel I. könyve|22|23|Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz."
Sámuel I. könyve|23|1|Jelentették Dávidnak: "A filiszteusok ostrom alá fogták Keilát és fosztogatják a szérűket."
Sámuel I. könyve|23|2|Dávid megkérdezte az Urat: "Kivonuljak ellenük és megverjem a filiszteusokat?" Az Úr ezt válaszolta Dávidnak: "Vonulj ki, verd meg a filiszteusokat és szabadítsd fel Keilát!"
Sámuel I. könyve|23|3|De emberei így szóltak Dávidhoz: "Nézd, már itt Júdában is folyvást rettegünk. Hát még ha kivonulunk Keila alá a filiszteusok csapatai ellen!"
Sámuel I. könyve|23|4|Dávid újra megkérdezte az Urat, s az Úr ezt a választ adta neki: "Indulj, és menj le Keilába, mert a kezedbe adom a filiszteusokat!"
Sámuel I. könyve|23|5|Dávid tehát Keilába vonult embereivel és harcba bocsátkozott a filiszteusokkal. Zsákmányul ejtette jószágukat, és súlyos vereséget mért rájuk. Így Dávid fölszabadította Keila lakóit.
Sámuel I. könyve|23|6|Amikor ugyanis Achimelech fia, Ebjatár Dávidhoz menekült, magával vitte az efodot, és szintén lement Keilába.
Sámuel I. könyve|23|7|Amikor Saulnak hírül vitték, hogy Dávid levonult Keilába, Saul kijelentette: "Isten a kezembe adta, hiszen maga vágta el az útját, amikor kapukkal és zárakkal ellátott városba ment."
Sámuel I. könyve|23|8|Ezért Saul az egész népet hadba szólította, hogy vonuljon Keila alá, s vegye ostrom alá Dávidot és embereit.
Sámuel I. könyve|23|9|Amikor Dávid megtudta, hogy Saul gonoszságot forral ellene, azt mondta Ebjatár papnak: "Hozd ide az efodot!"
Sámuel I. könyve|23|10|Aztán imádkozott Dávid: "Uram, Izraelnek Istene! Szolgád azt hallotta, hogy Saul Keilába szándékozik jönni, hogy miattam lerombolja a várost.
Sámuel I. könyve|23|11|Csakugyan kivonul Saul, amint hallotta szolgád? Uram, Izraelnek Istene, add tudtára szolgádnak!" Az Úr ezt felelte: "Kivonul."
Sámuel I. könyve|23|12|Dávid megkérdezte: "Kiszolgáltatnak engem és embereimet Saulnak Keila lakói?" Az Úr így válaszolt: "Kiszolgáltatnak."
Sámuel I. könyve|23|13|Akkor Dávid elindult embereivel - mintegy hatszázan voltak -, elhagyta Keilát, és erre-arra portyáztak. Amikor Saulnak jelentették, hogy Dávid kivonult Keilából, felhagyott a hadjárattal.
Sámuel I. könyve|23|14|Dávid a pusztában, barlangokban tanyázott; Szif pusztáinak hegyei közt élt. Saul folyvást a nyomában volt, de az Úr nem adta kezére.
Sámuel I. könyve|23|15|Dávidot félelem fogta el, mert Saul kivonult és az életére tört. Dávid Horsában volt, Szif pusztájában.
Sámuel I. könyve|23|16|Jonatán, Saul fia elindult, elment Horsába és bátorságot öntött bele, Isten nevében.
Sámuel I. könyve|23|17|Azt mondta neki: "Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól."
Sámuel I. könyve|23|18|Aztán mind a ketten szövetséget kötöttek az Úr előtt. Dávid ott maradt Horsában, Jonatán meg elment haza.
Sámuel I. könyve|23|19|Szif lakói azonban elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: "Dávid nálunk rejtőzködik, Horsa közelében, Hachilla dombján, a pusztától délre.
Sámuel I. könyve|23|20|Azért hát, király, mihelyt le akarsz vonulni, vonulj le. Aztán a mi dolgunk lesz, hogy a királynak a kezére adjuk."
Sámuel I. könyve|23|21|Saul így válaszolt: "Áldjon meg érte benneteket az Úr, hogy részvéttel vagytok irántam.
Sámuel I. könyve|23|22|Menjetek és tudakozódjatok tovább, aztán tartsátok szemmel azt a környéket, amerre jár. Azt mondják, hogy nagyon ravasz.
Sámuel I. könyve|23|23|Kutassatok ki gondosan minden zugot, ahol rejtőzik és térjetek vissza biztos hírekkel. Aztán elmegyek, és akárhol lesz is az országban, rátalálok Júda összes nemzetsége közt is."
Sámuel I. könyve|23|24|Elindultak hát, és Saul előtt haladva Szifbe mentek. De Dávid akkor Maon pusztájában tartózkodott embereivel, a pusztától délre elterülő síkságon.
Sámuel I. könyve|23|25|Saul kivonult embereivel, hogy felkutassa. Amikor ezt hírül vitték Dávidnak, felhúzódott arra a sziklára, amely Maon pusztájában található. Saul megtudta, és utána ment Dávidnak Maon pusztájára.
Sámuel I. könyve|23|26|Saul a hegy egyik oldalán vonult embereivel, Dávid meg a másik oldalán az embereivel. Dávid félelemmel futott, hogy elmenekülhessen Saul elől. Amikor Saul és emberei már azon fáradoztak, hogy átérjenek Dávidnak és embereinek az oldalára, s elfogják őket,
Sámuel I. könyve|23|27|futár érkezett Saulhoz ezzel az üzenettel: "Gyere gyorsan, mert a filiszteusok betörtek az országba."
Sámuel I. könyve|23|28|Erre Saul abbahagyta Dávid üldözését és a filiszteusok ellen fordult. Azért hívják azt a helyet az Elválás sziklájának.
Sámuel I. könyve|24|1|Dávid innen fölfelé húzódott, és Engedi rejtekhelyein húzta meg magát.
Sámuel I. könyve|24|2|Amikor Saul visszatért a filiszteusok elűzése után, jelentették neki: "Dávid most Engedi pusztájában van."
Sámuel I. könyve|24|3|Erre Saul maga mellé vett háromezer, egész Izraelből válogatott férfit és kivonult, hogy a sziklás erdő keleti oldalán felkutassa Dávidot és embereit.
Sámuel I. könyve|24|4|Odaért az út menti karámhoz. Volt ott egy barlang. Saul bement, hogy betakarja a lábát. Dávid és emberei a barlang mélyén tanyáztak.
Sámuel I. könyve|24|5|Dávid emberei így szóltak hozzá: "Lám, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr: Kezedbe adom ellenségedet, hogy azt tégy vele, amit akarsz." Dávid meg odament, és titokban levágott Saul köntöséről egy bojtot.
Sámuel I. könyve|24|6|Ám utóbb bántotta Dávidot a lelkiismeret, amiért levágta Saul köntöséről a bojtot.
Sámuel I. könyve|24|7|Azt mondta embereinek: "Az Úr őrizzen attól, hogy valamit tegyek uram ellen és kezet vessek rá, hiszen az Úr fölkentje."
Sámuel I. könyve|24|8|És Dávid kemény szavakkal rendreutasította embereit és megtiltotta nekik, hogy kezet vessenek Saulra. Saul elhagyta a barlangot, és ment az útján.
Sámuel I. könyve|24|9|Dávid azonban fölállt és utánament. Kilépett a barlangból és utána szólt: "Uram királyom!" Amikor Saul körülnézett, Dávid földig hajolt, hogy kifejezze hódolatát.
Sámuel I. könyve|24|10|Aztán így szólt Dávid Saulhoz: "Miért hallgatsz azokra az emberekre, akik azt állítják, hogy a vesztedre török?
Sámuel I. könyve|24|11|Nézd, e napon a saját szemeddel láthatod, hogy az Úr a barlangban kezembe adott. Én azonban vonakodtalak megölni, megkíméltelek és azt mondtam: Nem emelem kezemet uramra, hiszen az Úr fölkentje.
Sámuel I. könyve|24|12|S most, atyám, nézz ide, igen nézz ide, a kezemben van köntösöd bojtja. Abból, hogy levágtam köntösödről a bojtot s nem öltelek meg, világosan láthatod, hogy sem gonoszságot, sem árulást nem forgatok a fejemben. Nem vétettem ellened semmit, s mégis az életemre törsz.
Sámuel I. könyve|24|13|Az Úr legyen a bíró közted és köztem, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de kezem ne nyúljon hozzád!
Sámuel I. könyve|24|14|[Ahogy az ősi mondás mondja: A gonosztól gonoszság származik, de kezem ne nyúljon hozzád.]
Sámuel I. könyve|24|15|Ki ellen vonult ide Izrael királya? Kit üldözöl? Egy döglött kutyát? Egy bolhát?
Sámuel I. könyve|24|16|Nos, az Úr legyen a bíró, és ítéljen köztem és közted! Vizsgálja ki és védelmezze ügyemet, szolgáltasson nekem igazságot és szabadítson ki kezedből!"
Sámuel I. könyve|24|17|Amikor Dávid befejezte Saulhoz intézett szavait, az így szólt: "A te hangod az, fiam, Dávid?" S elkezdett sírni.
Sámuel I. könyve|24|18|Aztán ezt mondta Dávidnak: "Te jobb vagy, mint én, mert te jót tettél velem, én meg rosszat tettem veled.
Sámuel I. könyve|24|19|S ma megtetézted azt a jót, amit tettél velem, mert az Úr kezedbe adott, mégsem öltél meg.
Sámuel I. könyve|24|20|Ha valaki találkozik ellenségével, hagyja tán, hadd menjen békén az útján? Fizesse vissza neked az Úr azt a jót, amit ma tettél velem!
Sámuel I. könyve|24|21|Nézd, tudom jól, hogy uralomra jutsz és kezedben megszilárdul a királyság Izraelben.
Sámuel I. könyve|24|22|Ezért most esküdj meg nekem az Úr nevére, hogy halálom után nem irtod ki utódaimat és nem törlöd ki nevemet atyám házából."
Sámuel I. könyve|24|23|Dávid megesküdött Saulnak, és Saul hazament, Dávid és emberei meg visszatértek a rejtekhelyükre.
Sámuel I. könyve|25|1|Sámuel meghalt. Egész Izrael összegyűlt és megsiratta. Aztán hazájában, Rámában temették el.
Sámuel I. könyve|25|2|Maonban élt egy ember, aki Kármelben gazdálkodott. Az ember nagyon gazdag volt, volt háromezer juha és ezer kecskéje. Épp Kármelben volt, a juhait nyírni.
Sámuel I. könyve|25|3|Nabalnak hívták, a feleségét meg Abigailnak. Az asszony csupa okosság volt és szemre is szép, a férfi azonban faragatlan volt és rosszindulatú, Káleb fiai közül származott.
Sámuel I. könyve|25|4|Dávid meghallotta a pusztában, hogy Nabal nyírja a nyájat.
Sámuel I. könyve|25|5|Elküldte hát hozzá tíz legényét. Azt mondta nekik: "Menjetek föl Kármelbe, keressétek föl Nabalt és adjátok át üdvözletemet.
Sámuel I. könyve|25|6|Mondjátok testvéremnek: Üdv neked, üdv házadnak, s üdv minden hozzátartozódnak!
Sámuel I. könyve|25|7|Nézd, hallottam, hogy nyírás van nálad. Pásztoraid itt jártak nálunk, s nem bántottuk őket. Nem veszett el soha semmi abból, ami Kármelben volt.
Sámuel I. könyve|25|8|Kérdezd meg embereidet, s bizonyítják neked. Azért részesítsd szíves fogadtatásban a legényeket, s mivel ünnep közeledik, adj szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak amid éppen van."
Sámuel I. könyve|25|9|Amikor Dávid legényei odaértek, átadták Nabalnak Dávid üzenetét, aztán vártak.
Sámuel I. könyve|25|10|Nabal azonban így válaszolt Dávid szolgáinak: "Kicsoda Dávid és kicsoda Izáj fia? Napjainkban épp elég szolga van, aki elszökik urától.
Sámuel I. könyve|25|11|Fogjam a kenyeremet és a boromat, és a marhát, amelyet a nyíráshoz levágtam, aztán adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnét valók?"
Sámuel I. könyve|25|12|Erre Dávid legényei megfordultak, visszatértek, és megérkezve minden szót elmondtak Dávidnak.
Sámuel I. könyve|25|13|Akkor Dávid megparancsolta embereinek: "Mindenki kösse fel a kardját!" És mindenki felkötötte a kardját. S amikor Dávid is felkötötte a kardját, Dávid vezetésével kivonultak, mintegy négyszáz ember. Kétszázan ott maradtak a málhájuk mellett.
Sámuel I. könyve|25|14|Közben az egyik szolga elmondta Nabal feleségének, Abigailnak: "Dávid elküldte embereit a pusztából, hogy üdvözöljék urunkat, de ő rájuk támadt,
Sámuel I. könyve|25|15|s jóllehet ezek az emberek jók voltak hozzánk. Nem háborgattak minket és nem veszett el soha semmi, amikor felhúzódtunk a közelükbe, és kinn tanyáztunk a határban.
Sámuel I. könyve|25|16|Inkább mint valami fal, úgy vettek körül bennünket, éjjel-nappal, amikor a közelükben őriztük a nyájat.
Sámuel I. könyve|25|17|Vedd hát fontolóra a dolgot és gondold meg, mit teszel, mert máris elhatározták urunknak és egész házának vesztét, de hát ő sokkal gonoszabb, mintsem beszélni lehessen vele."
Sámuel I. könyve|25|18|Erre Abigail gyorsan fogott kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt elkészített bárányt, öt mérő pörkölt gabonát, száz mazsolás kalácsot és kétszáz fügés kalácsot, aztán szamarakra rakta.
Sámuel I. könyve|25|19|Meghagyta szolgáinak: "Menjetek előttem, én meg majd követlek benneteket." De férjének, Nabalnak, nem szólt semmit.
Sámuel I. könyve|25|20|Amikor a hegy egyik nyúlványa mögött épp lefelé tartott a szamara hátán, Dávid és emberei is lefelé tartottak, vele szemben, úgyhogy találkoztak.
Sámuel I. könyve|25|21|Dávid éppen azt gondolta magában: "Kár volt ennek az embernek mindenét védeni a pusztában, amije csak van. Egész vagyonából nem vesztett el semmit, és most rosszal viszonozza a jót.
Sámuel I. könyve|25|22|Ezt meg azt tegye Dáviddal Isten, ha virradatig egyetlen férfit is meghagyok az övéiből."
Sámuel I. könyve|25|23|Amikor Abigail meglátta Dávidot, gyorsan leszállt a szamárról, egészen a földig hajolt, s arcra borult Dávid előtt.
Sámuel I. könyve|25|24|Aztán letérdelt elé, és így beszélt: "Engem terheljen a vétek, uram! Engedd, hadd beszéljen előtted szolgálód, s hallgasd meg szolgálódat!
Sámuel I. könyve|25|25|Ne törődjék uram azzal a gonosz emberrel, Naballal, mert méltán viseli nevét. Úgy hívják, hogy "Durva", és csakugyan csupa durvaság. Én, a te szolgálód nem láttam embereidet, akiket küldtél.
Sámuel I. könyve|25|26|S amint igaz, hogy az Úr él, s te magad élsz, az Úr megoltalmazott attól, uram, hogy vérnek vétkét vedd magadra, és saját kezeddel szolgáltass magadnak igazságot. Ellenségeid váljanak Nabalhoz hasonlóvá, s mind, akik gonoszságot forralnak ellened, uram.
Sámuel I. könyve|25|27|És most, fordítsd, uram, ezt az ajándékot, amelyet szolgálód hozott, embereid hasznára, akik veled tartanak.
Sámuel I. könyve|25|28|Bocsásd meg szolgálódnak a vétkét! Az Úr hosszú életű házat alapít uramnak, hiszen uram, az Úr harcait harcolja, és semmi gonoszság nem tapad hozzád egész életedben.
Sámuel I. könyve|25|29|Ha valaki mégis fölkel, üldözőbe vesz és az életedre tör, uram lelkét kössék bele az élet tarsolyába az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid lelkét meg forgassa meg (az Úr) a parittyában.
Sámuel I. könyve|25|30|Ha aztán az Úr mind megadja uramnak azt a jót, amit ígért neki és Izrael királyává teszi,
Sámuel I. könyve|25|31|akkor ne okozzon botrányt és lelkiismeretfurdalást, hogy ok nélkül ártatlan vért ontottál uram, és saját kezeddel szolgáltattál magadnak igazságot. S ha majd az Úr jót tesz urammal, akkor emlékezzél meg szolgálódról."
Sámuel I. könyve|25|32|Dávid ezt válaszolta Abigailnak: "Legyen áldott az Úr, Izrael Istene, hogy ma utamba küldött.
Sámuel I. könyve|25|33|S legyen áldott okosságod, s légy áldott te magad is, mivel ma megóvtál attól, hogy vérnek vétkét vegyem magamra, és saját kezemmel szolgáltassak magamnak igazságot.
Sámuel I. könyve|25|34|De amint igaz, hogy az Úr, Izrael Istene él, aki megoltalmazott tőle, hogy szomorúságot okozzak neked: ha nem siettél volna elém, hajnalra nem maradt volna élve Nabal (nemzetségéből) egyetlen férfi sem."
Sámuel I. könyve|25|35|Aztán Dávid elfogadta, amit vitt neki, és így szólt hozzá: "Most térj vissza békével házadba. Nézd, meghallgattalak és megkegyelmeztem neked."
Sámuel I. könyve|25|36|Amikor Abigail hazatért Nabalhoz, az épp lakomát tartott, akkorát, mint egy király. Nabal jókedvű volt és teljesen részeg. Ezért hajnalig nem beszélt el neki semmit.
Sámuel I. könyve|25|37|Reggel azonban, amikor Nabal kijózanodott, elmondta neki a felesége, mi történt. Erre a szíve megdermedt testében és olyan lett, mintha megkövült volna.
Sámuel I. könyve|25|38|Tíz nappal később az Úr lesújtott Nabalra, úgyhogy meghalt.
Sámuel I. könyve|25|39|Amikor Dávid megtudta, hogy Nabal meghalt, így szólt: "Áldom az Urat, aki bosszút állt Nabalon, amiért lekicsinyelt. Szolgáját megóvta az igazságtalanságtól, de Nabal gonoszságát hagyta, hadd szálljon vissza a fejére." Ezután Dávid elküldött és megkérte Abigailt, hogy legyen a felesége.
Sámuel I. könyve|25|40|Dávid emberei elmentek, és Kármelben találták Abigailt. Így szóltak hozzá: "Dávid küldött bennünket, vigyünk el neki feleségül."
Sámuel I. könyve|25|41|Erre fölállt, egész a földig hajolt, és azt mondta: "Szolgálód készen van rá, hogy mint egy rabszolganő, megmossa uram szolgáinak a lábát."
Sámuel I. könyve|25|42|Aztán Abigail gyorsan fölegyenesedett és felszállt a szamarára. Öt szolgálólány kísérte. Így követte Dávid embereit, s a felesége lett.
Sámuel I. könyve|25|43|Dávid azonban a jiszreeli Achinoamot is elvette. Így mind a ketten a feleségei lettek.
Sámuel I. könyve|25|44|Saul meg a Gallimból való Lajis fiának, Paltinak adta oda a lányát, Michalt, Dávidnak a feleségét feleségül.
Sámuel I. könyve|26|1|Szif lakói elmentek Gibeába, és így szóltak Saulhoz: "Nem Dávid rejtőzik Hachila dombján, a puszta szélén?"
Sámuel I. könyve|26|2|Erre Saul elindult háromezer férfival, Izrael legjavával, és Szif pusztájába vonult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában.
Sámuel I. könyve|26|3|Saul Hachila dombja közelében táborozott, amely a puszta szélén, az út mentén emelkedik. Dávid a pusztában tartózkodott. Amikor neszét vette, hogy Saul a pusztába jött, az ő felkutatására,
Sámuel I. könyve|26|4|hírszerzőket küldött Dávid, és megbizonyosodott róla, hogy Saul csakugyan odaérkezett.
Sámuel I. könyve|26|5|Erre Dávid elindult, és elment arra a helyre, ahol Saul táborozott. Dávid megnézte a helyet, ahol Saul és seregének a vezére, Ner fia, Abner aludt; Saul a táborban aludt, és a csapat körülötte tanyázott.
Sámuel I. könyve|26|6|Akkor Dávid a hetita Achimelechhez, valamint Abisájhoz, Ceruja fiához és Joáb testvéréhez fordult, és így szólt: "Ki jön le velem Saul táborába?" "Én lemegyek" - válaszolta Abisáj.
Sámuel I. könyve|26|7|Így Dávid és Abisáj éjszaka megközelítették a csapatot. Sault alva találták a táborban - a lándzsája a fejénél a földbe szúrva. Abner és a csapat körülötte aludt.
Sámuel I. könyve|26|8|Erre Abisáj azt mondta Dávidnak: "Ma az Isten kezedbe adta ellenségedet. A saját lándzsájával odaszögezem a földhöz, egyetlen döféssel, másodikra már nem lesz szükség."
Sámuel I. könyve|26|9|Dávid azonban így felelt Abisájnak: "Ne öld meg, mert ki maradt büntetlen, aki az Úr fölkentjére emelte kezét?!"
Sámuel I. könyve|26|10|Aztán így folytatta Dávid: "Amint igaz, hogy az Úr él: vagy az Úr öli meg, vagy elérkezik halála napja, vagy pedig csatába száll és ott pusztul.
Sámuel I. könyve|26|11|Az Úr óvjon attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Fogd a lándzsát, amely a király fejénél van, meg a vizeskorsót és menjünk!"
Sámuel I. könyve|26|12|Ezzel Dávid fogta Saul feje mellől a lándzsát meg a vizeskorsót, és elosontak anélkül, hogy valaki látta vagy észrevette, vagy pedig fölébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Sámuel I. könyve|26|13|Amikor Dávid a szemközti oldalra ért, valamivel távolabb kiállt a hegycsúcsra, úgyhogy egy széles sáv volt köztük.
Sámuel I. könyve|26|14|S Dávid odakiáltotta a seregnek és Ner fiának, Abnernek: "Nem felelsz, Abner?" "Ki vagy, aki szólítasz?" - kérdezte Abner.
Sámuel I. könyve|26|15|Dávid így válaszolt: "Hát férfi vagy? Ki fogható hozzád Izraelben? Miért nem ügyeltél uradra, a királyra? Valaki odament a seregből, hogy megölje uradat, a királyt.
Sámuel I. könyve|26|16|Nem volt szép, amit tettél. Amint igaz, hogy az Úr él: halált érdemeltek, amiért nem vigyáztatok uratokra, az Úr fölkentjére. Nézd csak meg, hol van a király lándzsája, és hol a vizeskorsó, amely a fejénél állt."
Sámuel I. könyve|26|17|Saul megismerte Dávid hangját, és odaszólt: "Nem a te hangod az, fiam, Dávid?" "De igen, uram, és királyom!" - válaszolta Dávid.
Sámuel I. könyve|26|18|Aztán így folytatta: "Miért üldözi uram szolgáját? Mit vétettem? Milyen igazságtalanság tapad a kezemhez?
Sámuel I. könyve|26|19|Vessen ügyet uram és királyom a szavaimra! Ha az Úr bújtott fel ellenem, akkor szálljon felé áldozat illata. Ha azonban emberek voltak, legyenek átkozottak az Úr színe előtt. Mert elűznek, hogy ne legyen örökrészem az Úr földjén, hiszen azt mondják: Menj innét, szolgálj más isteneknek!
Sámuel I. könyve|26|20|De nem, vérem nem omlik az Úrtól távol a földre. Még akkor sem, ha Izrael királya kivonult, hogy hajszolja életemet, amint a hegyek közt a foglyot szokás üldözni."
Sámuel I. könyve|26|21|Erre Saul azt mondta: "Vétkeztem. Igazságtalan voltam. Térj vissza, fiam, Dávid! Többé nem teszek neked rosszat, mivel ma kedves volt szemedben az életem. Igen, esztelen voltam és nagyot tévedtem."
Sámuel I. könyve|26|22|Dávid így felelt: "Lám, itt a király lándzsája. Jöjjön át valamelyik szolgád, és vigye el.
Sámuel I. könyve|26|23|Az Úr mindenkinek megfizet igazságosságában és hűségében. Az Úr ma kezembe adott, de nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.
Sámuel I. könyve|26|24|Amilyen kedves volt az életed a szememben, legyen az én életem is olyan kedves az Úr szemében. Szabadítson ki minden szorongatottságból!"
Sámuel I. könyve|26|25|Saul erre azt mondta Dávidnak: "Légy áldott, fiam, Dávid! Minden bizonnyal szerencsés leszel és eléred célodat." Dávid ment az útján, Saul meg hazatért.
Sámuel I. könyve|27|1|Dávid azt mondta magában: "Egy napon mégis utol fog érni Saul keze. Nincs más hátra, mint hogy a filiszteusok földjére meneküljek. Akkor Saul lemond róla, hogy Izrael egész földjén folyvást engem hajszoljon. Így kicsúszom a kezéből."
Sámuel I. könyve|27|2|Dávid tehát elindult, és hatszáz emberével elment Achishoz, Maoch fiához, Gát királyához.
Sámuel I. könyve|27|3|S Dávid ottmaradt Achisnál, Gátban, ő és emberei, mindegyik a maga családjával, s Dávid is a két feleségével, a jiszreeli Achinoammal és Abigaillal, a kármeli Nabal feleségével.
Sámuel I. könyve|27|4|Amikor Saul megtudta, hogy Dávid Gátba menekült, felhagyott vele, hogy tovább üldözze.
Sámuel I. könyve|27|5|Dávid azt mondta Achisnak: "Ha tetszésre találtam szemedben, jelölj ki nekem egy helyet valamelyik városodban, ahol letelepedhetem. Miért éljen szolgád melletted a királyi városban?"
Sámuel I. könyve|27|6|Achis még aznap kijelölte neki Ciklagot. Ezért tartozik Ciklag mind a mai napig Júda királyaihoz.
Sámuel I. könyve|27|7|Az az idő, amit Dávid a filiszteusok földjén töltött, összesen egy évet és négy hónapot tett ki.
Sámuel I. könyve|27|8|Dávid kivonult embereivel, és rajtaütött a gesuritákon, a gisritákon és az amalekitákon. Ezek a törzsek lakták a Telamtól Surig és az egyiptomiak földjéig terjedő részt.
Sámuel I. könyve|27|9|Dávid elpusztította az országot, nem hagyott életben sem férfit, sem nőt, elhurcolta a kecskét-juhot, a marhát, a szamarat, a tevét és a ruhafélét, aztán visszatért és mindent elvitt Achisnak.
Sámuel I. könyve|27|10|Amikor Achis megkérdezte: "Ma hova mentek portyázni?" Dávid így válaszolt: "A Negebre, Júdába" vagy: "A jerachmeeliták Negebjére".
Sámuel I. könyve|27|11|Dávid nem hagyta, hogy akár a férfiak, akár a nők élve kerüljenek Gátba, mert azt gondolta magában: "Elterjeszthetik rólunk a hírt: Lám, ezt tette Dávid". Így tett Dávid egész idő alatt, amíg a filiszteusok földjén tartózkodott.
Sámuel I. könyve|27|12|Achis megbízott Dávidban. Azt mondta magában: "Saját népe körében, Izraelben rossz hírbe keveredett, így mindvégig a szolgám marad."
Sámuel I. könyve|28|1|Azokban a napokban történt, hogy a filiszteusok fegyverbe szólították seregüket, hogy hadjáratot indítsanak Izrael ellen. Achis így szólt Dávidhoz: "Tudd meg, hadba kell szállnod velem együtt, neked is, embereidnek is."
Sámuel I. könyve|28|2|Dávid ezt válaszolta Achisnak: "Rendben van. Majd meglátod, mit visz végbe szolgád." Erre Achis azt mondta Dávidnak: "Jól van, megteszlek testőrömmé egyszer s mindenkorra."
Sámuel I. könyve|28|3|Sámuel meghalt, és egész Izrael elsiratta. Városában, Rámában temették el. A halottidézőket és a jövendőmondókat meg kiűzte Saul az országból.
Sámuel I. könyve|28|4|Mikor a filiszteusok egybegyűltek, elindultak és Sunnem közelében ütöttek tábort. Saul összehívta egész Izraelt, és a Gilboa környékén táboroztak.
Sámuel I. könyve|28|5|A filiszteusok táborának láttán félelem fogta el Sault, csak úgy remegett a szíve.
Sámuel I. könyve|28|6|Ezért Saul megkérdezte az Urat, de az Úr nem adott neki feleletet sem álmában, sem jelekkel, sem pedig a próféták által.
Sámuel I. könyve|28|7|Ezért Saul megparancsolta szolgáinak: "Kerítsetek nekem egy asszonyt, aki ért a halottidézéshez! Elmegyek és kérdést intézek hozzá." Szolgái azt felelték: "En-Dorban van egy halottlátó asszony."
Sámuel I. könyve|28|8|Erre Saul álarcot öltött, más ruhába öltözött, és két emberével elment hozzá. Éjszaka értek oda az asszonyhoz. Így szólt hozzá: "Mondd meg nekem a jövendőt, halottat idézve, de azt idézd meg, akit megnevezek."
Sámuel I. könyve|28|9|Az asszony ezt válaszolta neki: "Magad is tudod, mit tett Saul: mind kiirtotta az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért állítasz hát csapdát nekem? Azért, hogy elvedd az életemet?"
Sámuel I. könyve|28|10|Erre Saul megesküdött neki az Úrra. Azt mondta: "Amint igaz, hogy az Úr él: ezzel nem vonsz magadra bűnt."
Sámuel I. könyve|28|11|Így hát az asszony megkérdezte: "Kit idézzek meg neked?" "Sámuelt idézd meg" - felelte.
Sámuel I. könyve|28|12|És az asszony látta Sámuelt és hangosan felkiáltott. Aztán így szólt az asszony Saulhoz: "Miért vezettél félre? Hiszen Saul vagy!"
Sámuel I. könyve|28|13|A király azt válaszolta neki: "Ne félj! Mit látsz?" "Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről" - mondta az asszony.
Sámuel I. könyve|28|14|Saul megkérdezte: "Milyennek látod?" Az asszony így felelt: "Egy öregember száll fölfelé, köntösébe burkolózva." Ebből Saul megtudta, hogy Sámuel. A földig hajolt és leborult előtte.
Sámuel I. könyve|28|15|Sámuel így szólt Saulhoz: "Miért zavarsz nyugalmamban, s miért idéztél meg?" "Nagy szorultságban vagyok - válaszolta Saul -, mert a filiszteusok hadat indítottak ellenem, és az Úr elfordult tőlem: nem ad nekem feleletet sem a próféták által, sem álmomban. Ezért idéztelek meg. Mondd meg nekem, mit tegyek."
Sámuel I. könyve|28|16|"Miért kérdezel - felelte Sámuel -, amikor az Úr elfordult tőled és ellenséged lett?
Sámuel I. könyve|28|17|Azt tette veled az Úr, amit általam előre megmondott neked. Az Úr kiragadja kezedből a királyságot és rokonodnak, Dávidnak adja,
Sámuel I. könyve|28|18|mert nem hallgattál az Úr szavára, és izzó haragját nem töltötted ki Amaleken - ezért tette ma veled ezt az Úr.
Sámuel I. könyve|28|19|Az Úr veled együtt Izraelt is a filiszteusok kezére adja. Holnap fiaiddal egyetemben velem leszel, s az Úr Izrael táborát is a filiszteusok kezébe adja."
Sámuel I. könyve|28|20|Saul erre egész hosszában elterült a földön, mert Sámuel szavai miatt nagy félelem kerítette hatalmába. Semmi erő nem volt benne, hiszen egész nap és egész éjjel nem evett semmit.
Sámuel I. könyve|28|21|Amikor az asszony odalépett Saulhoz, és látta, hogy teljesen elerőtlenedett, így szólt hozzá: "Nézd, szolgálód csak parancsodnak engedett. Kockára tettem életemet és teljesítettem kívánságodat, amellyel hozzám fordultál.
Sámuel I. könyve|28|22|Most hát hallgass szolgálód szavára. Hadd adjak neked egy darab kenyeret. Edd meg, hogy erőre kapj és elmehess utadra."
Sámuel I. könyve|28|23|De visszautasította: "Nem eszem" - felelte. Hanem amikor szolgái az asszonnyal együtt unszolták, engedett szavuknak: fölállt a földről és leült.
Sámuel I. könyve|28|24|Az asszonynak volt egy hizlalt borja a háznál. Gyorsan levágta, aztán fogta a lisztet, bedagasztotta, és kovász nélkül lepényt sütött belőle.
Sámuel I. könyve|28|25|Aztán Saul és szolgái elé tette. Miután ettek, fölálltak és még azon éjszaka visszatértek.
Sámuel I. könyve|29|1|A filiszteusok összes csapatukat Afeknál gyűjtötték egybe, Izrael fiai meg Jiszreel közelében táboroztak.
Sámuel I. könyve|29|2|Amikor a filiszteusok vezérei felvonultak századaikkal és ezredeikkel, és végül Dávid is elvonult embereivel Achis előtt,
Sámuel I. könyve|29|3|a filiszteusok vezérei így szóltak: "Mit akarnak itt ezek a héberek?" Achis ezt válaszolta a filiszteusok vezéreinek: "De hisz ez Dávid, Saulnak, Izrael királyának a szolgája. Egy vagy két éve nálam van, s nem találtam benne semmi kivetnivalót attól a naptól fogva, hogy hozzám szegődött mind a mai napig."
Sámuel I. könyve|29|4|De a filiszteusok vezérei fölháborodtak miatta, és azt mondták: "Küldd haza ezt az embert. Menjen vissza arra helyre, amelyet kijelöltél neki. Ne szálljon velünk együtt harcba, nehogy ellenünk forduljon a csatában. Mert mi egyébbel szerezhetné vissza ura kegyeit, mint ezeknek az embereknek a fejével?
Sámuel I. könyve|29|5|Hiszen ez az a Dávid, akiről ezt énekelték körtáncot járva: Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit!"
Sámuel I. könyve|29|6|Erre Achis hívatta Dávidot, és azt mondta neki: "Amint igaz, hogy az Úr él: megbízható vagy, s kedvemre volna, hogy a táborban mindenüvé elkísérj, mert nem találtam benned semmi álnokságot attól a naptól, amikor hozzám szegődtél, mind a mai napig. De a vezérek szemében nem vagy megbízható.
Sámuel I. könyve|29|7|Azért fordulj vissza, és menj békében, nehogy olyat tégy, ami a filiszteusok vezéreinek nem tetszik."
Sámuel I. könyve|29|8|Dávid így válaszolt Achisnak: "De hát mit tettem, vagy mit vethetsz a szemére szolgádnak attól a naptól, amelyen a szolgálatodba léptem, egészen mostanáig, hogy nem vonulhatok ki veled, s nem harcolhatok uram királyomnak az ellenségei ellen?"
Sámuel I. könyve|29|9|Achis azt felelte: "Magad is tudod, hogy kedves vagy nekem, akár Istennek egy angyala, de hát a filiszteusok vezérei azt mondták: Nem szállhat velünk együtt harcba.
Sámuel I. könyve|29|10|Így hát holnap reggel indulj el, te és urad szolgái, akik veled jöttek, és menjetek arra a helyre, amelyet kijelöltem nektek. Ne táplálj haragot szívedben, mert kedvellek. Jó korán, mihelyt kivilágosodik, induljatok és menjetek."
Sámuel I. könyve|29|11|Így Dávid kora reggel elindult embereivel, és visszatért a filiszteusok országába, a filiszteusok meg Jiszréel felé vonultak.
Sámuel I. könyve|30|1|Amikor Dávid harmadnap Ciklagba ért az embereivel, az amalekiták betörtek a Negebre és Ciklagba. Kifosztották Ciklagot és lángba borították.
Sámuel I. könyve|30|2|Az asszonyokat és mindenkit, aki csak ott volt, apraját-nagyját foglyul ejtették. Nem öltek meg senkit, de magukkal vitték a foglyokat, aztán folytatták útjukat.
Sámuel I. könyve|30|3|Amikorra Dávid a városba ért embereivel, már égett, az asszonyokat, fiaikat és lányaikat meg elhurcolták fogságba.
Sámuel I. könyve|30|4|Erre Dávid és emberei hangos sírásban törtek ki, s addig sírtak, míg bele nem fáradtak.
Sámuel I. könyve|30|5|Dávid két feleségét, a jiszreeli Achinoamot és Abigailt, a kármeli Nabal feleségét is elhurcolták.
Sámuel I. könyve|30|6|Dávid nagy szorultságban volt, mert az emberek arról beszéltek, hogy megkövezik. Emberei ugyanis mind nagyon el voltak keseredve a fiaik és a lányaik miatt. De Dávid bátorságot merített az Úrból, Istenéből.
Sámuel I. könyve|30|7|Azt mondta Ebjatár papnak, Achimelech fiának: "Hozd ide nekem az efodot!" Ebjatár odavitte Dávidnak az efodot.
Sámuel I. könyve|30|8|Akkor Dávid megkérdezte az Úrtól: "Üldözőbe vegyem ezt a rablóbandát? Utolérem őket?" Ezt a választ kapta: "Vedd őket üldözőbe! Utoléred őket, és kiszabadítod a foglyokat."
Sámuel I. könyve|30|9|Erre Dávid elindult a hatszáz emberrel, aki vele tartott. Amikor a Bezor-patakhoz értek,
Sámuel I. könyve|30|10|Dávid négyszáz emberrel folytatta az üldözést, kétszázan meg, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a patakon, ott maradtak.
Sámuel I. könyve|30|11|A határban találkoztak egy egyiptomival, és Dávid elé vezették. Adtak neki kenyeret enni és vizet inni.
Sámuel I. könyve|30|12|Amikor egy darab fügés kalácsot meg néhány szem mazsolát is adtak neki és megette, ettől magához tért. Három nap és három éjjel sem nem evett, sem ivott semmit.
Sámuel I. könyve|30|13|Dávid most megkérdezte: "Kié vagy és honnét való?" "Egy fiatal egyiptomi vagyok - felelte -, egy amalekitának a rabszolgája. Az uram otthagyott, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem.
Sámuel I. könyve|30|14|Portyán voltunk a kereták Negebjén, Júda és Káleg Negebjén, s lángba borítottuk Ciklagot."
Sámuel I. könyve|30|15|Dávid megkérdezte: "Elvezetnél ehhez a rablóbandához?" "Ha megesküszöl - válaszolta -, hogy nem ölsz meg, sem uramnak ki nem szolgáltatsz, elvezetlek ahhoz a bandához."
Sámuel I. könyve|30|16|Mire odavezette őket, akkorra már szétszéledtek az egész vidéken, és örömünnepet ültek a gazdag zsákmány miatt, amelyet a filiszteusok földjéről és Júda földjéről magukkal hoztak.
Sámuel I. könyve|30|17|De Dávid virradattól napnyugtáig kaszabolta őket, és így betöltötte rajtuk az átkot. Azon a négyszáz legényen kívül, aki tevére szállt és úgy menekült, nem maradt élve egyetlen egy sem.
Sámuel I. könyve|30|18|Így Dávid visszaszerzett mindent, amit az amalekiták elraboltak. A két feleségét is visszaszerezte Dávid.
Sámuel I. könyve|30|19|Nem hiányzott semmi sem a legkisebb dologtól a legnagyobbig, a zsákmánytól a fiaikig és lányaikig mindabból, amit elraboltak tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid.
Sámuel I. könyve|30|20|Fogták a nyájakat meg a csordákat és előtte terelve őket így szóltak: "Lám, Dávid zsákmánya!"
Sámuel I. könyve|30|21|Dávid visszatért a kétszáz emberhez, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy kövessék, s kiket otthagyott a Bezor-pataknál. Ezek Dávid elé mentek és a csapat elé, amely kísérte, és Dávid meg a csapat felé közeledve megkérdezték, hogy vannak.
Sámuel I. könyve|30|22|De a semmirekellő és rosszindulatú emberek azok közül, akik elmentek Dáviddal, szót emeltek, és azt mondták: "Mivel nem tartottak velünk, ne adjunk nekik semmit a zsákmányból, amelyet szereztünk. Csak a feleségét meg a gyerekeit kapja vissza mindenki. Vegyék őket, aztán menjenek."
Sámuel I. könyve|30|23|Dávid azonban így szólt: "Ne tegyetek így, amikor az Úr megsegített minket: védelmezett és a hatalmunkba adta azt a rablóbandát, amely ellenünk támadt.
Sámuel I. könyve|30|24|Mit gondoltok ebben a dologban? Hiszen aki harcba száll, annak akkora a része, mint aki a málha mellett marad. Így hát egyforma részt kell kapniuk!"
Sámuel I. könyve|30|25|Ettől a naptól ezt törvénnyé és szokássá tette Izraelben mind a mai napig.
Sámuel I. könyve|30|26|Amikor Dávid Ciklagba ért, a zsákmányból egy részt elküldött Júdába, az öregeknek, a városaik sorrendjében ezzel az üzenettel: "Ezt kapjátok ajándékul az Úr ellenségeitől szerzett zsákmányból."
Sámuel I. könyve|30|27|(Az öregeknek) Betulba, a Negebre, Rámába és Jattirba;
Sámuel I. könyve|30|28|Aroerbe, Szifmotba és Estemoába;
Sámuel I. könyve|30|29|Kármelbe, a jerachmeeliták városaiba és a keniták városaiba;
Sámuel I. könyve|30|30|Hormába, Bor-Asanba és Eterbe;
Sámuel I. könyve|30|31|Hebronba és minden helységbe, ahol Dávid megfordult az embereivel.
Sámuel I. könyve|31|1|Amikor a filiszteusok megtámadták Izrael fiait, Izrael fiai megfutamodtak a filiszteusok elől, és Gilboa hegyén mindenfelé elesettek hevertek.
Sámuel I. könyve|31|2|A filiszteusok közel férkőztek Saulhoz és fiaihoz, és megölték Jonatánt, Abinadabot és Malki-Suát, Saul fiait.
Sámuel I. könyve|31|3|Saul körül is tombolt a harc. Az íjászok célba vették és súlyosan megsebesítették.
Sámuel I. könyve|31|4|Ekkor meghagyta fegyverhordozójának: "Vond ki kardodat és szúrj le, különben jönnek ezek a körülmetéletlenek és elbánnak velem. Ám fegyverhordozója vonakodott. Erre Saul kihúzta kardját és beledőlt.
Sámuel I. könyve|31|5|Amikor fegyverhordozója látta, hogy Saul halott, ő is kardjába dőlt és meghalt mellette.
Sámuel I. könyve|31|6|Így ugyanazon a napon halt meg Saul, három fia és fegyverhordozója.
Sámuel I. könyve|31|7|Amikor Izrael fiai, akik a völgy másik oldalán voltak, látták, hogy megfutamodtak, s hogy Saul és fiai odavesztek, elhagyták városaikat és menekültek. Erre a filiszteusok mentek és betelepedtek oda.
Sámuel I. könyve|31|8|Amikor másnap a filiszteusok odamentek, hogy kifosszák az elesetteket, ott találták Sault és három fiát Gilboa hegyén elterülve.
Sámuel I. könyve|31|9|Levágták Saulnak a fejét, leszedték róla a fegyverzetét és körbe küldték a filiszteusok földjén, hogy így tudtukra adják bálványaiknak és a népnek az örömhírt.
Sámuel I. könyve|31|10|Fegyverzetét Asztarte templomában helyezték el, testét azonban kitűzték Bet-San falára.
Sámuel I. könyve|31|11|Amikor a gileádi Jábes lakói hírét vették, mit tettek a filiszteusok Saullal,
Sámuel I. könyve|31|12|fogta magát az összes fegyverforgatásra alkalmas férfi, egész éjszaka gyalogolt és elhozta Bet-San faláról Saulnak a holttestét, valamint a fiai holttestét, aztán Jábesbe vitték és ott elégették.
Sámuel I. könyve|31|13|Aztán fogták csontjaikat és eltemették a tamariszkusz alá Jábesben, és hét napon át böjtöltek.
Sámuel II. könyve|1|1|Saul halála után, az amalekiták elleni csatából hazatérve Dávid két napig Ciklagban maradt.
Sámuel II. könyve|1|2|A harmadik nap egy ember érkezett Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva és hamu volt a fején. Amikor Dávid elé ért, a földre vetette magát és leborult előtte.
Sámuel II. könyve|1|3|Dávid megkérdezte: "Honnét jössz?" "Izrael táborából menekültem" - felelte.
Sámuel II. könyve|1|4|"Mi történt? - kérdezte Dávid. - Beszéld el nekem!" "A nép elmenekült a csatából - válaszolta -, s az emberek közül sokan elestek. Saul és fia, Jonatán is halott!"
Sámuel II. könyve|1|5|Ekkor Dávid megkérdezte a legényt, aki a hírt hozta neki: "Hogy tudtad meg, hogy Saul és fia, Jonatán is halott?"
Sámuel II. könyve|1|6|A legény, aki a hírt hozta, ezt felelte: "Épp Gilboa hegyére tévedtem, s láttam, amint Saul lándzsája fölé hajolt - nyomában a kocsik és lovasok.
Sámuel II. könyve|1|7|Amikor megfordult és észrevett, megszólított:
Sámuel II. könyve|1|8|"Ki vagy?" "Egy amalekita" - válaszoltam.
Sámuel II. könyve|1|9|Erre megparancsolta: "Gyere ide és add meg a kegyelemdöfést, mert bár kínlódom, még teljesen bennem van az élet."
Sámuel II. könyve|1|10|Odamentem hát és megadtam neki a kegyelemdöfést, mert tudtam, hogy nem éli túl bukását. Aztán levettem a fejéről a koronát meg a karjáról a karperecet és elhoztam ide, uramnak."
Sámuel II. könyve|1|11|Erre Dávid fogta a ruháját, és megszaggatta. Ugyanígy az emberei is, akik vele voltak, mind.
Sámuel II. könyve|1|12|Jajgattak és sírtak, és egészen estig böjtöltek Saulért és fiáért, Jonatánért, az Úr népéért és Izrael házáért, amiért elhullottak a kard élén.
Sámuel II. könyve|1|13|Dávid ezután megkérdezte a legénytől, aki a hírt hozta neki: "Hova való vagy?" "Egy amalekitának, egy betelepült jövevénynek vagyok a fia" - válaszolta.
Sámuel II. könyve|1|14|Erre Dávid azt mondta: "Hát nem féltél kinyújtani a kezed és megölni az Úr fölkentjét?"
Sámuel II. könyve|1|15|Aztán Dávid odaszólította egyik legényét, és megparancsolta neki: "Gyere ide és szúrd le!" Az leszúrta, úgyhogy meghalt.
Sámuel II. könyve|1|16|Dávid így szólt hozzá: "Véred szálljon a fejedre! Saját szád vallott ellened, hiszen ezt mondtad: Megadtam az Úr fölkentjének a kegyelemdöfést."
Sámuel II. könyve|1|17|Dávid ezt a siratóéneket énekelte Saulra és Jonatánra -
Sámuel II. könyve|1|18|följegyezték az Igazak könyvében, hogy Júda gyermekeit megtanítsák rá. Így hangzik:
Sámuel II. könyve|1|19|Izrael, dicsőséged ott hever holtan a dombjaidon. Hogy estek el a hősök?
Sámuel II. könyve|1|20|Ne adjatok hírt róla Gátban, ne híreszteljétek Aszkolon utcáin. A filiszteusok lányai ne örüljenek, a körülmetéletlenek lányai ne ujjongjanak.
Sámuel II. könyve|1|21|Gilboa hegyei, se harmat, se eső ne öntözzön benneteket, hitszegő földeteket, ahol szégyen érte a hős pajzsát: nem olajjal kenték fel Saul vértjét,
Sámuel II. könyve|1|22|hanem az elesettnek a vérével, a bajnoknak a velejével. Jonatán íja sose tévesztett célt, Saulnak kardja nem tért haza soha zsákmány nélkül.
Sámuel II. könyve|1|23|Saul és Jonatán - hogy kedvelték és szerették egymást! Elválaszthatatlanok voltak életben s halálban. Gyorsabbak voltak a sasnál, erősebbek az oroszlánnál.
Sámuel II. könyve|1|24|Izrael lányai, sirassátok hát Sault, aki bíborba és patyolatba öltöztetett benneteket, s arany ékszert tűzött ruhátokra.
Sámuel II. könyve|1|25|Hogy estek el a hősök az ádáz csatában? Halálod mély gyászba borít, Jonatán,
Sámuel II. könyve|1|26|szívem bánkódik miattad testvérem, Jonatán. Jobban szerettelek mindenkinél, igen, barátságod több volt nekem az asszonyok szerelménél.
Sámuel II. könyve|1|27|Hogy estek el a hősök, harci fegyvereik hogy törtek szét?
Sámuel II. könyve|2|1|Ezután Dávid megkérdezte az Úrtól: "Fölmenjek-e Júda valamelyik városába?" Az Úr ezt a feleletet adta neki: "Föl!" Aztán azt kérdezte Dávid: "Hová menjek?" A válasz így hangzott: "Hebronba."
Sámuel II. könyve|2|2|Így hát Dávid odament, s vele a két asszony is, a jiszreeli Achinoam, valamint Abigail, a kármeli Nabal felesége.
Sámuel II. könyve|2|3|Azokat az embereket is odavonultatta Dávid, akik vele tartottak, mindegyiküket a családjával együtt; Hebron falvaiban telepedtek le.
Sámuel II. könyve|2|4|Akkor Júda férfiai elmentek, és Dávidot fölkenték Júda házának királyává.
Sámuel II. könyve|2|5|Erre Dávid követeket küldött a gileádi Jábes lakóihoz ezzel az üzenettel: "Áldjon meg benneteket az Úr, hogy könyörülettel voltatok uratok, Saul iránt, és eltemettétek.
Sámuel II. könyve|2|6|Legyen hozzátok könyörületes és jóságos az Úr! S magam is jót teszek veletek, amiért így viselkedtetek.
Sámuel II. könyve|2|7|De most szedjétek össze magatokat és legyetek bátrak. Mert uratok, Saul halott, ám engem Júda háza fölkent királyává."
Sámuel II. könyve|2|8|Abner azonban, Nernek a fia, Saul seregének a vezére fogta Isbaalt, Saul fiát, és elvitte Machanajimba,
Sámuel II. könyve|2|9|és megtette Gileád, valamint az aseriták, Jiszreel, Efraim, Benjamin és egész Izrael királyává.
Sámuel II. könyve|2|10|Saul fia, Isbaal negyvenesztendős volt, amikor Izrael királya lett és két évig uralkodott. Csak Júda háza csatlakozott Dávidhoz.
Sámuel II. könyve|2|11|Az az idő, ameddig Dávid Hebronban Júda háza fölött uralkodott, hét évet és hat hónapot tett ki.
Sámuel II. könyve|2|12|Ner fia, Abner azonban kivonult Saul fiának, Isbaalnak az embereivel Machanajimból Gibeon tájára.
Sámuel II. könyve|2|13|Ám Ceruja fia, Joáb is hadba szállt Dávid embereivel. Gibeon tavánál találkoztak. Egyikük a tavon innen, a másikuk azon túl ütött tábort.
Sámuel II. könyve|2|14|Akkor Abner így szólt Joábhoz: "Álljanak ki a fiatalok, és vívjanak meg előttünk egymással!" "Jó, álljanak!" - válaszolta Joáb.
Sámuel II. könyve|2|15|Ki is álltak, és számba vették őket: tizenkettő Benjamin fiai közül, Isbaalnak, Saul fiának a részéről, és tizenkettő Dávid emberei közül.
Sámuel II. könyve|2|16|Mindegyik megragadta ellenfele fejét és egymás oldalába döfték a kardjukat, úgyhogy mindnyájan elestek. Ezért azt a helyet elnevezték az Oldal mezejének. Gibeon mellett van.
Sámuel II. könyve|2|17|Ezután igen heves harc tört ki azon a napon, s Dávid csapatai megverték Abnernak és Izraelnek a csapatait.
Sámuel II. könyve|2|18|Ceruja három fia is ott volt: Joáb, Abisáj és Azahel. Azahel olyan fürge volt, mint egy vad gazella;
Sámuel II. könyve|2|19|Azahel tehát nyomába eredt Abnernak, és üldözése közben nem tágított se jobbra, se balra.
Sámuel II. könyve|2|20|Abner ezért hátrafordult, és megkérdezte: "Te vagy az, Azahel?" "Igen, én!" - felelte.
Sámuel II. könyve|2|21|Erre Abner azt mondta neki: "Térj jobbra vagy balra, ragadd meg az egyik fiatalt és annak vedd el a fegyverét!" De Azahel nem tágított.
Sámuel II. könyve|2|22|Abner újra felszólította Azahelt: "Hagyd abba, mert földre terítlek, aztán hogy nézek testvérednek, Joábnak a szemébe?"
Sámuel II. könyve|2|23|De ez vonakodott odébb állni. Erre Abner lándzsája végét a hasába döfte, úgyhogy a lándzsa a hátán jött ki. A földre bukott és meghalt azon a helyen. Azok, akik oda mentek arra a helyre, ahol Azahel elesett és meghalt, mind megálltak.
Sámuel II. könyve|2|24|Joáb és Abisáj azonban tovább üldözték Abnert. Mire a nap lement, Amma dombjához értek, amely a völgy keleti részén van, a Gebába vezető út mentén.
Sámuel II. könyve|2|25|Benjamin fiai most Abner köré gyűltek, csapatot alkottak, és megszállták Amma dombjának a tetejét.
Sámuel II. könyve|2|26|Abner odaszólt Joábnak: "Hát örökké kaszaboljon a kard? Nem tudod, hogy a végén megkeserülöd? Mikor parancsolod meg már embereidnek, hogy hagyják abba testvéreik üldözését?"
Sámuel II. könyve|2|27|Joáb így válaszolt: "Amint igaz, hogy az Úr él: ha nem szóltál volna, az emberek csak holnap reggel hagyták volna abba testvéreik üldözését!"
Sámuel II. könyve|2|28|Aztán Joáb megfúvatta a kürtöket. Erre az egész nép nyomban megállt, nem üldözte tovább Izraelt és nem folytatta a harcot.
Sámuel II. könyve|2|29|Abner és emberei egész éjszaka folytatták útjukat az Arabán keresztül, majd átkeltek a Jordánon, és egész délelőtt meneteltek, míg végül Machanajimba nem értek.
Sámuel II. könyve|2|30|Amikor Joáb abbahagyta Abner üldözését és összegyűjtötte az egész hadinépet, Dávid emberei közül tizenkilencen hiányoztak és Azahel.
Sámuel II. könyve|2|31|Ugyanakkor Dávid emberei, Benjamin fiai, Abner emberei közül háromszázhatvan embert megöltek.
Sámuel II. könyve|2|32|Azahelt elvitték, és atyja sírboltjában temették el, Betlehemben. Aztán Joáb és emberei egész éjszaka meneteltek: hajnal lett, mire Hebronba értek.
Sámuel II. könyve|3|1|Saul háza és Dávid háza között még sokáig folytatódott a háborúskodás. Dávid egyre hatalmasabb lett, Saul háza pedig mindig gyengébb.
Sámuel II. könyve|3|2|Hebronban fiai születtek Dávidnak. Elsőszülötte Amnon volt, a jiszreeli Achinoamtól;
Sámuel II. könyve|3|3|második fia Kileáb, a Kármelbe való Nabal feleségétől, Abigailtól; a harmadik Absalom, a gesuri király, Talmai lányának, Machának a fia;
Sámuel II. könyve|3|4|a negyedik Adonija, Haggit fia; az ötödik Sefatja, Abital fia;
Sámuel II. könyve|3|5|a hatodik Jitream, Dávid feleségétől, Eglától. Ezek születtek Dávidnak Hebronban.
Sámuel II. könyve|3|6|Míg tartott a háború Saul háza és Dávid háza között, Abner szilárdan kitartott Saul háza mellett.
Sámuel II. könyve|3|7|Ám Saulnak volt egy mellékfelesége; Ricpának hívták, és Ajjának volt a lánya. Abner magáévá tette. Erre Isbaal kérdőre vonta Abnert: "Miért közeledtél atyám mellékfeleségéhez?"
Sámuel II. könyve|3|8|Abner nagy haragra gerjedt Isbaal szavai miatt, úgyhogy ezt mondta: "Tán kutyának vagyok a feje? Mind a mai napig jóindulattal voltam atyádnak, Saulnak háza, valamint testvérei és barátai iránt. Nem hagytam, hogy Dávid kezére kerülj. S most szemrehányást teszel nekem egy asszony miatt?
Sámuel II. könyve|3|9|Ezt meg azt tegye Isten Abnerral - igen, amit az Úr esküvel ígért Dávidnak, azt én fogom keresztülvinni.
Sámuel II. könyve|3|10|Elveszem Saul házától a királyságot, és megszerzem Dávidnak a trónt Izrael fölött és Júda fölött, Dántól Beersebáig."
Sámuel II. könyve|3|11|Isbaal egyetlen szót sem válaszolt Abnernak, mert félt tőle.
Sámuel II. könyve|3|12|Ezután Abner követeket küldött Dávidhoz; ezt üzente: "...Köss velem szövetséget, s támogatlak, hogy egész Izrael hozzád csatlakozzék."
Sámuel II. könyve|3|13|Dávid így válaszolt: "Jól van, szövetséget kötök veled, de van egy kikötésem: Nem kerülhetsz a szeme elé, csak ha Saul lányát, Michalt is magaddal hozod, amikor eljössz, hogy színem elé járulj."
Sámuel II. könyve|3|14|Akkor Dávid követeket küldött Saul fiához, Isbaalhoz ezzel az üzenettel: "Add ki nekem a feleségemet, Michalt, akit száz filiszteus előbőre árán szereztem magamnak."
Sámuel II. könyve|3|15|Erre Isbaal elküldött és elhozatta férjétől, Paltieltől, Lajis fiától.
Sámuel II. könyve|3|16|A férje azonban vele ment, sírva kísérte egészen Bachurimig. Ott Abner azt mondta neki: "Menj vissza!" S ő visszament.
Sámuel II. könyve|3|17|Most Abner Izrael véneivel egyezkedett. Azt mondta nekik: "Régi vágyatok, hogy Dávid legyen a királyotok.
Sámuel II. könyve|3|18|Most hát vigyétek keresztül! Az Úr is azt mondta Dávidnak: Szolgám, Dávid keze által szabadítom ki népemet, Izraelt a filiszteusok és minden ellenségük hatalmából."
Sámuel II. könyve|3|19|Ugyanígy beszélt Abner Benjamin fiai előtt is. Aztán elment, hogy Hebronban tudósítsa Dávidot, mit határozott Izrael és Benjamin egész háza.
Sámuel II. könyve|3|20|Amikor Abner Hebronba érkezett húsz férfi kíséretében, Dávid lakomát adott Abnernak és azoknak az embereknek, akik vele voltak.
Sámuel II. könyve|3|21|Abner azonban így szólt Dávidhoz: "Útra kelek és elmegyek, s egész Izraelt uram köré gyűjtöm. Kössenek veled szövetséget és király lehetsz, ameddig csak kívánja a szíved." Erre Dávid útra bocsátotta Abnert, s ő el is ment békében.
Sámuel II. könyve|3|22|Épp akkor tértek vissza Dávid és Joáb emberei egy portyáról, gazdag zsákmánnyal. De Abner már nem volt ott Dávidnál, hiszen (Dávid) elbocsátotta, s ő el is ment békében.
Sámuel II. könyve|3|23|Amikor most Joáb és az egész csapat, amely vele volt, hazaért, tudtára adták Joábnak: "Ner fia, Abner eljött a királyhoz, és ő elengedte, úgyhogy elmehetett békében."
Sámuel II. könyve|3|24|Erre Joáb elment a királyhoz és szemére vetette: "Mit tettél? Itt járt nálad Abner. Miért hagytad, hogy békében elmehessen?
Sámuel II. könyve|3|25|Hát nem látod, hogy Ner fia, Abner csak azért jött, hogy becsapjon, megfigyelje, hol, merre jársz és kifürkéssze, mit szándékozol tenni?"
Sámuel II. könyve|3|26|Joáb ezzel távozott Dávidtól, és követeket küldött Abner után. Ezek Szira kútjától visszahozták anélkül, hogy Dávid tudta volna.
Sámuel II. könyve|3|27|Amikor Abner visszaérkezett Hebronba, Joáb félrevonta a kapu mögé, mintha csak zavartalanul akarna vele beszélni. Ott halálos döfést adott a hasába testvére, Azahel véréért.
Sámuel II. könyve|3|28|Amikor Dávid tudomást szerzett róla, azt mondta: "Én és királyságom, minden időkre ártatlanok vagyunk az Úr előtt Ner fiának, Abnernak a vére ontásában.
Sámuel II. könyve|3|29|Folyjék vissza Joáb fejére és atyjának egész házára. Sose legyen Joáb háza olyannak híjával, aki folyásban vagy leprában szenved, sem olyan férfinak, aki csak arra való, hogy orsót fogjon, aki kardélen hull el, s akinek nincs kenyere."
Sámuel II. könyve|3|30|[Mert Joáb és testvére, Abisáj gyilkolták meg Abnert, amiért testvérüket, Azahelt a gibeoni csatában megölte.]
Sámuel II. könyve|3|31|Aztán Dávid megparancsolta Joábnak és az egész vele tartó népnek: "Szaggassátok meg ruhátokat, öltsetek gyászruhát és sirassátok meg Abnert!" Dávid király maga kísérte a koporsót.
Sámuel II. könyve|3|32|S amikor eltemették Abnert Hebronban, a király hangosan sírt Abner sírjánál, és vele sírt az egész nép.
Sámuel II. könyve|3|33|Aztán a király siratóénekbe kezdett Abnerra. Így szólt: "Úgy kellett meghalnia Abnernak, mint valami elvetemültnek.
Sámuel II. könyve|3|34|Kezed nem volt megkötözve, sem lábad bilincsbe verve. Úgy pusztultál el, ahogy a gonosztevő szokott veszni!"
Sámuel II. könyve|3|35|Erre a nép még jobban siratta. Amikor az egész nép elment, hogy Dávidot evésre bírja, amíg nappal van, Dávid megesküdött e szavakkal: "Ezt és azt tegye velem Isten, ha kenyeret vagy bármi mást eszem, mielőtt lemegy a nap."
Sámuel II. könyve|3|36|Ezt az egész nép hallotta és helyeselte.
Sámuel II. könyve|3|37|S azon a napon az egész nép és egész Izrael megtudta, hogy Ner fiának, Abnernak a meggyilkolásában a királynak semmi része nem volt.
Sámuel II. könyve|3|38|A király akkor így szólt szolgáihoz: "Hát nem tudjátok, hogy ma Izraelben egy fejedelem, egy ember halt meg?
Sámuel II. könyve|3|39|Ami engem illet, bár fölkent király vagyok, ma gyengének bizonyulok; ezek az emberek, Ceruja fiai túl erősek nekem. Az Úr torolja meg a gonoszon a gonoszságát!"
Sámuel II. könyve|4|1|Amikor Saul fia meghallotta, hogy Abnert Hebronban megölték, keze lehanyatlott, és egész Izrael megrémült.
Sámuel II. könyve|4|2|Saul fiának volt két vezére a portyázó csapatok élén. Az egyiket Baanának hívták, a másikat Rechabnak. A Beerotba való Rimmon fiai voltak, így Benjamin fiai közé tartoztak. Mert hiszen Beerot is Benjamin tulajdonának számít.
Sámuel II. könyve|4|3|Mégis, Beerot lakói Gitajimba menekültek, s ott élnek idegenként mind a mai napig.
Sámuel II. könyve|4|4|Jonatánnak, Saul fiának volt egy mindkét lábára béna fia. Ötesztendős volt, amikor Saul és Jonatán halálhíre Jiszreelbe ért. A dajkája fogta és elmenekült vele, de a menekülés sietségében a gyerek elesett és megbénult. Mifibosetnek hívták.
Sámuel II. könyve|4|5|A Beerotba való Rimmon fiai, Rechab és Baana elindultak és a déli hőség idején Isbaal házába mentek, amikor az éppen déli pihenőt tartott.
Sámuel II. könyve|4|6|A kaput őrző lány búzát szemelgetett és elbóbiskolt, így épp aludt. Rechab és testvére, Baana beosontak.
Sámuel II. könyve|4|7|Amikor beléptek a házba, Isbaal hálóköntösben az ágyán feküdt és aludt. Agyonütötték és fejét vették. Aztán fogták a fejét, és egész éjszaka mentek vele az Arabán át vivő úton.
Sámuel II. könyve|4|8|Isbaal fejét elvitték Hebronba Dávidnak, s így szóltak a királyhoz: "Nézd, ez Isbaalnak a feje, életedre törő ellenségednek, Saulnak a fiáé. Így ma az Úr bosszút állt uramért és királyomért Saulon és nemzetségén."
Sámuel II. könyve|4|9|Dávid így válaszolt Rechabnak és testvérének, Baanának, a Beerotba való Rimmon fiainak: "Amint igaz, hogy az Úr él, aki életemet minden veszedelemből kimentette:
Sámuel II. könyve|4|10|aki nekem azt a hírt hozta, hogy Saul halott, abban a hiszemben, hogy örömhírt hoz nekem, azt én elfogattam és megölettem Ciklagban, ezzel jutalmaztam az örömhírért.
Sámuel II. könyve|4|11|Most hát, amikor elvetemült emberek egy derék embert a saját házában és ágyán meggyilkoltak, ne kérjem tőletek számon a vérét és ne irtsalak ki benneteket a földről?"
Sámuel II. könyve|4|12|Ezzel Dávid parancsot adott a legényeinek és azok le is szúrták őket. Aztán levágták a kezüket és lábukat, s Hebron tavánál kiakasztották. Isbaal fejét pedig fogták és eltemették Abner sírboltjában, Hebronban.
Sámuel II. könyve|5|1|Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: "Nézd, csontod és húsod vagyunk.
Sámuel II. könyve|5|2|Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme."
Sámuel II. könyve|5|3|Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává.
Sámuel II. könyve|5|4|Dávid harmincéves volt, amikor király lett, és negyven esztendeig uralkodott királyként.
Sámuel II. könyve|5|5|Hebronban hét évig és hat hónapig uralkodott Júda fölött, s Jeruzsálemben harminchárom esztendeig uralkodott Júda és Izrael fölött.
Sámuel II. könyve|5|6|Ezután a király Jeruzsálem alá vonult embereivel a jebuziták ellen, akik azon a vidéken laktak. Azt mondták Dávidnak: "Nem jutsz be oda, elűznek a vakok és a sánták. [Ezzel azt akarták mondani, hogy Dávid nem jut be oda.]
Sámuel II. könyve|5|7|Dávid azonban bevette Sion várát - ez lett Dávid városa.
Sámuel II. könyve|5|8|Azon a napon Dávid azt mondta: "Mindenki, aki legyőz egy jebuzitát és a csatornán át felhatol,...". Ami a vakokat és bénákat illeti, Dávid gyűlöli őket lelkében. [Innen származik a mondás: Vak és béna nem mehet be a templomba.]
Sámuel II. könyve|5|9|Dávid akkor a várban telepedett le, és elnevezte Dávid városának. Dávid falat is épített, körös-körül, Millótól kezdve befelé.
Sámuel II. könyve|5|10|Dávidnak egyre nőtt a hatalma, és vele volt az Úr, a Seregek Istene.
Sámuel II. könyve|5|11|Hiram, Tirusz királya megbízottakat küldött Dávidhoz, cédrusfával, ácsokkal és kőfaragókkal, hogy építsenek Dávidnak egy palotát.
Sámuel II. könyve|5|12|Így Dávid megtudta, hogy az Úr megerősítette Izrael fölötti uralmát, és népe, Izrael kedvéért felmagasztalta királyságát.
Sámuel II. könyve|5|13|Dávid Hebronból megérkezve további mellékfeleségeket és feleségeket vett Jeruzsálemben, és fiai s lányai születtek.
Sámuel II. könyve|5|14|Ez volt a nevük azoknak, akik Jeruzsálemben születtek neki: Sammua, Sobab, Nátán, Salamon,
Sámuel II. könyve|5|15|Jibchar, Elisua, Nefeg, Jafia,
Sámuel II. könyve|5|16|Elisana, Eljada és Elifelet.
Sámuel II. könyve|5|17|Amikor a filiszteusok meghallották, hogy Dávidot fölkenték Izrael királyává, a filiszteusok mind kivonultak, hogy hatalmukba ejtsék. Dávid hírét vette a dolognak, és a sziklavárba húzódott.
Sámuel II. könyve|5|18|A filiszteusok előnyomultak, és felsorakoztak Refaim síkságán.
Sámuel II. könyve|5|19|Akkor Dávid megkérdezte az Urat: "Harcba szálljak a filiszteusok ellen? A kezembe adod őket?" Az Úr így válaszolt neki: "Szállj harcba, mert a kezedbe adom a filiszteusokat."
Sámuel II. könyve|5|20|Erre Dávid Baal-Peracimba vonult, és meg is verte őket. Akkor Dávid azt mondta: "Az Úr áttört ellenségeimen, ahogy a víz áttör a gáton." Ezért nevezik azt a helyet Baal-Peracimnak.
Sámuel II. könyve|5|21|Otthagyták a bálványaikat, s Dávid és emberei elvitték őket.
Sámuel II. könyve|5|22|A filiszteusok egy más alkalommal is kivonultak, és felsorakoztak Refaim síkságán.
Sámuel II. könyve|5|23|Dávid megkérdezte az Urat, s ő ezt felelte: "Ne szállj velük szembe, hanem kerülj mögéjük és a bozótból támadj rájuk.
Sámuel II. könyve|5|24|Mihelyt a fák tetején lépések zaját hallod, akkor igyekezz, mert az Úr előtted vonul, s vereséget mér a filiszteusok seregére."
Sámuel II. könyve|5|25|Dávid úgy tett, amint az Úr megparancsolta neki, s legyőzte a filiszteusokat Gibeontól egészen Gézerig.
Sámuel II. könyve|6|1|Dávid összegyűjtötte Izraelből a legjavát, harmincezer férfit,
Sámuel II. könyve|6|2|aztán elindult Dávid, és az egész vele tartó sereggel a júdeai Baalába vonult, hogy elhozza onnan Isten ládáját, amely a Seregek Urának nevét viseli, aki a kerubok fölött trónol.
Sámuel II. könyve|6|3|Isten ládáját egy új szekérre tették azután, hogy elhozták Abinadab házából, amely a dombon állt; s Abinadab fiai, Uza és Achjo vezették a szekeret.
Sámuel II. könyve|6|4|Uza az Isten ládája mellett ment, Achjo pedig előtte ment.
Sámuel II. könyve|6|5|Dávid és Izrael egész háza teljes lendülettel táncoltak az Úr előtt, s énekeltek citera, hárfa, dob, csengettyű és cintányér kíséretében.
Sámuel II. könyve|6|6|Amikor azonban Nachon sátorához értek, Uza kinyújtotta kezét az Isten ládája felé és megfogta, mert az ökrök megbillentették.
Sámuel II. könyve|6|7|Erre fellángolt az Úr haragja Uza ellen, s lesújtott rá az Isten vétkéért, úgyhogy meghalt ott, az Isten ládája mellett.
Sámuel II. könyve|6|8|Dávid nagyon megütődött rajta, hogy az Úr olyan hirtelenül elragadta Uzát. Ezért hívják azt a helyet mind a mai napig Perec-Uzának.
Sámuel II. könyve|6|9|Azon a napon félelem fogta el Dávidot az Úr színe előtt, s azt mondta magában: "Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?"
Sámuel II. könyve|6|10|Ezért Dávid nem akarta, hogy hozzá, Dávid városába vigyék az Úr ládáját, hanem a Gátból való Obed-Edom házába vitette.
Sámuel II. könyve|6|11|Az Úr ládája három hónapig maradt a Gátból való Obed-Edom házában, és az Úr megáldotta Obed-Edomot egész házanépével egyetemben.
Sámuel II. könyve|6|12|Amikor aztán hírül vitték Dávid királynak: "Az Úr megáldotta Obed-Edom egész házanépét és mindenét, amije csak van az Isten ládájáért", akkor Dávid elment, és Obed-Edom házából nagy örömmel Dávid városába vitte Isten ládáját.
Sámuel II. könyve|6|13|Amikor azok, akik az Úr ládáját vitték, hat lépést tettek, feláldozott egy marhát és egy hizlalt bárányt.
Sámuel II. könyve|6|14|S táncolt is Dávid - teljes erejéből - az Úr előtt, közben egy vászon efod övezte.
Sámuel II. könyve|6|15|Így vitte fel Dávid és Izrael háza ujjongás és harsonaszó kíséretében az Úr ládáját.
Sámuel II. könyve|6|16|Amikor azonban az Úr ládája bevonult Dávid városába, történt, hogy Saul lánya, Michal kinézett az ablakon. Amikor meglátta, hogy Dávid király ugrál és forog az Úr előtt, szívében megvetette.
Sámuel II. könyve|6|17|Az Úr ládáját bevitték, és a sátorban arra a helyre állították, amelyet Dávid kijelölt neki. Akkor Dávid égőáldozatot és közösségi áldozatot mutatott be az Úr előtt,
Sámuel II. könyve|6|18|s amikor készen lett az égőáldozatnak és a közösség áldozatának a bemutatásával, megáldotta a népet az Úr nevében.
Sámuel II. könyve|6|19|Aztán az egész népnek, Izrael fiai egész seregének, a férfiaknak éppúgy, mint a nőknek kiosztatott egy-egy kenyeret, egy csomó datolyát és egy-egy mazsolás kalácsot. Ezután az egész nép hazament.
Sámuel II. könyve|6|20|Amikor Dávid hazatért, hogy családját is megáldja, Saul lánya, Michal, Dávid elé lépett, s azt mondta: "Milyen tiszteletre méltó módon viselkedett ma Izrael királya, amikor szolgái szolgálóinak szeme láttára levetkőzött, ahogy csak a csőcselékből szokott valaki levetkőzni!"
Sámuel II. könyve|6|21|Dávid így válaszolt Michalnak: "Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok.
Sámuel II. könyve|6|22|Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is. Mert a szolgálók körében, akiket említettél, azok körében tiszteletet váltok ki."
Sámuel II. könyve|6|23|Michalnak, Saul lányának egész halála napjáig nem lett gyermeke.
Sámuel II. könyve|7|1|Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől,
Sámuel II. könyve|7|2|a király így szólt Nátán prófétához: "Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik."
Sámuel II. könyve|7|3|Erre Nátán azt mondta a királynak: "Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr."
Sámuel II. könyve|7|4|Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz:
Sámuel II. könyve|7|5|"Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül?
Sámuel II. könyve|7|6|Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sose laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban - az volt a hajlékom.
Sámuel II. könyve|7|7|Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építtek nekem cédrusfából házat?
Sámuel II. könyve|7|8|Ezenkívül mondd még meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy.
Sámuel II. könyve|7|9|Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié.
Sámuel II. könyve|7|10|S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig,
Sámuel II. könyve|7|11|attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr.
Sámuel II. könyve|7|12|Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát.
Sámuel II. könyve|7|13|[Az házat épít nevemnek, én meg minden időkre megszilárdítom királyi trónját.]
Sámuel II. könyve|7|14|Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik.
Sámuel II. könyve|7|15|De irgalmamat nem vonom meg tőle, amint elődödtől megvontam.
Sámuel II. könyve|7|16|Nem, házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad."
Sámuel II. könyve|7|17|Nátán ezeket a szavakat és ezt az egész kinyilatkoztatást mind elmondta Dávidnak.
Sámuel II. könyve|7|18|Erre Dávid bement, leborult az Úr előtt, és így szólt: "Ki vagyok én, ó Uram, Istenem, s mi az én házam, hogy idáig vezettél?
Sámuel II. könyve|7|19|S ez még mind kevés volt a szemedben, ó Uram, Istenem, mert még ígéreteket is tettél szolgád házának a távoli időkre... ó Uram, Istenem.
Sámuel II. könyve|7|20|Mit szólhat Dávid, amikor magad szemelted ki szolgádat, ó Uram, Istenem.
Sámuel II. könyve|7|21|Szolgádért, jóakaratod szerint cselekedted és nyilatkoztattad ki ezeket a nagy dolgokat szolgádnak.
Sámuel II. könyve|7|22|Ezért ó Uram, Istenem, nagy vagy, nincs hozzád hasonló senki, és nincs más Isten, csak te, amint fülünkkel hallottuk.
Sámuel II. könyve|7|23|S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől?
Sámuel II. könyve|7|24|Így örökre népeddé tetted népedet, Izraelt, s magad lettél, Uram, az Istene.
Sámuel II. könyve|7|25|Váltsd hát valóra ígéreted, amelyet szolgádnak és házának tettél, ó Uram, Istenem, minden időkre, és tégy úgy, amint mondtad.
Sámuel II. könyve|7|26|Akkor örökké dicsőítik majd a nevedet, és így beszélnek: Izraelnek a Seregek Ura az Istene. Akkor fennmarad szolgádnak, Dávidnak a háza is színed előtt.
Sámuel II. könyve|7|27|Mert magad nyilatkoztattad ki, Seregek Ura, Izraelnek Istene, szolgádnak: Házat építek neked. Ezért vette szolgád a bátorságot, hogy ezzel az imával forduljon hozzád.
Sámuel II. könyve|7|28|Igen, ó Uram, Istenem, te Isten vagy, és a te szavad igazság. Magad tetted szolgádnak ezeket az ígéreteket.
Sámuel II. könyve|7|29|Azért legyen tetszésedre és áldd meg szolgád házát, hogy örökre fennmaradjon előtted. Mert te szóltál, Uram, Istenem, és áldásodra szolgád háza örökké áldott lesz."
Sámuel II. könyve|8|1|Ezután történt, hogy Dávid megverte és leigázta a filiszteusokat. Dávid kiszabadította... a filiszteusok kezéből.
Sámuel II. könyve|8|2|Aztán legyőzte a moábitákat, majd - miután parancsára a földre feküdtek előtte -, mérőzsinórral kimérte őket. Két mérőzsinórnyit mért a megölésükre és egy teljes mérőzsinórnyit az életben hagyásukra. Így a moábiták Dávid alattvalói lettek, és adót fizettek neki.
Sámuel II. könyve|8|3|Ezután Dávid Hadad-Ezert verte meg, Rechob fiát, Coba királyát, mert hadba szállt, hogy helyreállítsa uralmát a folyamnál.
Sámuel II. könyve|8|4|Dávid elvett tőle ezerhétszáz lovast és húszezer gyalogost. Ezenkívül Dávid az összes harci szekérbe való lovat is agyonütötte, csak százat hagyott meg belőlük.
Sámuel II. könyve|8|5|Amikor pedig Coba királyának, Hadad-Ezernek segítségére siettek Damaszkuszból az arámok, Dávid az arámok közül is megölt huszonkétezer embert.
Sámuel II. könyve|8|6|Aztán helytartókat rendelt Dávid a damaszkuszi arámok fölé. Az arámok Dávid alattvalói lettek, és adót fizettek neki. Ahova csak ment, az Úr mindenütt győzelmet adott Dávidnak.
Sámuel II. könyve|8|7|S Dávid azokat az aranypajzsokat is zsákmányul ejtette, amelyeket Hadad-Ezer szolgái viseltek, és Jeruzsálembe vitte őket.
Sámuel II. könyve|8|8|Tebachból és Berotaiból, Hadad-Ezer városaiból szintén rengeteg bronzot elvitt Dávid király.
Sámuel II. könyve|8|9|Amikor Hamat királya, Tou hírét vette, hogy Dávid király Hadad-Ezer egész seregét legyőzte,
Sámuel II. könyve|8|10|Tou elküldte a fiát, Hadorámot Dávid királyhoz, hogy üdvözölje és szerencsét kívánjon neki, amiért harcba szállt Hadad-Ezerrel és legyőzte. Hadad-Ezer ugyanis Tou ellensége volt. Hadorám ezüst-, arany- és bronzedényeket vitt magával.
Sámuel II. könyve|8|11|Ezeket Dávid király az Úrnak szentelte azzal az arannyal-ezüsttel egyetemben, amelyet abból, amit a leigázott népektől,
Sámuel II. könyve|8|12|Edomtól, Moábtól, az ammonitáktól, a filiszteusoktól és Amalektől követelt, valamint a Hadad-Ezertől, Rechob fiától, Coba királyától szerzett zsákmányból felajánlott.
Sámuel II. könyve|8|13|Dávid hírnevet szerzett magának. Amikor hazatért, a Só-völgyben legyőzte Edomot, tizennyolcezer férfit.
Sámuel II. könyve|8|14|Aztán helytartókat rendelt oda, úgyhogy egész Edom Dávid alattvalója lett. Bárhova ment Dávid, az Úr mindenütt győzelmet adott neki.
Sámuel II. könyve|8|15|Dávid egész Izrael fölött uralkodott, Dávid törvényt ült és igazságot szolgáltatott egész népének.
Sámuel II. könyve|8|16|Ceruja fia, Jehosafát udvarnagy volt;
Sámuel II. könyve|8|17|Cádok és Ebjatár, Achitub fiának, Achimelechnek a fiai papok voltak; Susa írnok volt.
Sámuel II. könyve|8|18|Jehojada fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. Dávid fiai papok voltak.
Sámuel II. könyve|9|1|Dávid megkérdezte: "Van-e még valaki, aki életben maradt Saul házából? Mert akkor Jonatánra való tekintettel jót teszek vele."
Sámuel II. könyve|9|2|Volt Saul házában egy szolga; Cibának hívták. Ezt Dávid elé idézték, s a király megkérdezte tőle: "Ciba vagy?" "Igen, szolgálatodra!" - felelte.
Sámuel II. könyve|9|3|A király tovább kérdezte: "Nem maradt meg valaki Saul házából, akivel jót tehetnék, az Isten nevében?" Ciba így válaszolt a királynak: "Még van Jonatánnak egy fia, mindkét lábára béna."
Sámuel II. könyve|9|4|"Hol van?" - kérdezte a király. S Ciba megmondta: "Ammiel fiának, Machirnak a házában, Lo-Debarban."
Sámuel II. könyve|9|5|Erre a király elküldött érte, és elhozatta Lo-Debarból, Ammiel fiának, Machirnak a házából.
Sámuel II. könyve|9|6|Amikor Saul fiának, Jonatánnak a fia, Mifiboset megérkezett Dávidhoz, földig hajolt és arcra borult előtte. Dávid megszólította: "Mifiboset!" "Itt vagyok, szolgálatodra" - felelte.
Sámuel II. könyve|9|7|Ekkor Dávid azt mondta neki: "Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd."
Sámuel II. könyve|9|8|Erre az leborult és így szólt: "Mi a te szolgád, hogy irgalommal vagy egy olyan döglött kutyához, mint amilyen én vagyok?"
Sámuel II. könyve|9|9|A király ezután behívatta Cibát, Saul szolgáját, és azt mondta neki: "Mindent, ami Saulé és házanépéé volt, adj át urad fiának.
Sámuel II. könyve|9|10|Fiaiddal és szolgáiddal műveld meg a földet, s takarítsd be a termést, hogy urad házanépének legyen kenyere, amit egyen. Maga Mifiboset azonban, urad fia, mindig az én asztalomnál fog enni." Cibának tizenöt fia és húsz szolgája volt.
Sámuel II. könyve|9|11|Erre Ciba azt felelte a királynak: "Szolgád megtesz mindent, amit uram, királyom parancsolt szolgájának." Mifiboset tehát Dávid asztalánál evett, mint a király valamelyik fia.
Sámuel II. könyve|9|12|Mifibosetnek volt egy kisfia, Michának hívták. Azok, akik Ciba házában laktak, mind Mifiboset szolgálatára voltak.
Sámuel II. könyve|9|13|Maga Mifiboset Jerzsálemben lakott, hisz a király asztalánál evett. De mindkét lábára bicegett.
Sámuel II. könyve|10|1|Ezután történt, hogy az ammoniták királya meghalt, és fia, Hanun lépett helyette a trónra.
Sámuel II. könyve|10|2|Dávid ezt mondta magában: "Barátsággal leszek Nachas fia, Hanun iránt, amint az apja is barátsággal volt irántam." Ezért Dávid elküldött, és apja miatt szolgái révén részvétét nyilvánította. Amikor Dávid szolgái az ammoniták országába értek,
Sámuel II. könyve|10|3|az ammoniták vezérei így szóltak urukhoz, Hanunhoz: "Gondolod, hogy Dávid apádat akarja megtisztelni, amikor elküldte embereit részvétet nyilvánítani? Vajon nem azért küldte inkább Dávid a szolgáit, hogy kikémleljék a várost, szemügyre vegyék benne az őrséget, s aztán lerombolják?"
Sámuel II. könyve|10|4|Erre Hanun elfogatta Dávid szolgáit, az egyik oldalon leborotváltatta a szakállukat és levágatta róluk félig, vagyis egészen az ülepükig a ruhájukat, aztán elküldte őket.
Sámuel II. könyve|10|5|Amikor Dávidnak hírül vitték a dolgot, eléjük küldött, mert nagy gyalázat érte ezeket a férfiakat, s azt üzente nekik a király: "Maradjatok Jerikóban, míg ki nem nő újra a szakállatok, s csak aztán térjetek vissza!"
Sámuel II. könyve|10|6|Amikor az ammoniták észrevették, hogy gyűlöletessé tették magukat Dávid előtt, az ammoniták elküldtek és megszerezték zsoldosnak a Bet-Rechob-i arámokat, valamint a Cobába való arámokat, húszezer gyalogost, továbbá Maacha királyát, ezer embert és Tob fejedelmét, tizenkétezer embert.
Sámuel II. könyve|10|7|Mihelyt Dávid tudomást szerzett róla, elküldte Joábot minden harcosával és bajnokával.
Sámuel II. könyve|10|8|Erre az ammoniták kivonultak, és a város kapui előtt csatasorba álltak. A Cobába és Rechobba való arámok Tobtól és Maachától külön, a nyílt mezőn sorakoztak fel.
Sámuel II. könyve|10|9|Amikor Joáb látta, hogy elölről is, hátulról is csatasorba állnak vele szemben, kiválogatta Izrael legjavát, és felsorakoztatta őket az arámokkal szemben,
Sámuel II. könyve|10|10|a csapatai maradékát pedig testvére, Abisáj kezére bízta, hogy állítsa őket csatasorba az ammoniták ellen.
Sámuel II. könyve|10|11|Azt mondta: "Ha az arámok erősebbek nálam, te jössz majd segítségemre, ha azonban az ammoniták erősebbek, mint te, én sietek a segítségedre.
Sámuel II. könyve|10|12|Csak bátorság! Bizonyuljunk erősnek népünkért és Istenünk városaiért. Aztán tegye az Úr, ami tetszik neki!"
Sámuel II. könyve|10|13|S amikor Joáb előre nyomult harcosaival, hogy megküzdjön az arámokkal, azok megfutamodtak előle.
Sámuel II. könyve|10|14|Mihelyt az ammoniták észrevették, hogy az arámok menekülnek, ők is megfutamodtak Abisáj elől, s visszahúzódtak a városba. Akkor Joáb visszafordult az ammoniták elleni csatából és hazatért Jeruzsálembe.
Sámuel II. könyve|10|15|Amikor az arámok látták, hogy Izrael fiai megverték őket, újra összevonták csapataikat.
Sámuel II. könyve|10|16|Hadad-Ezer pedig hírvivőket küldött, és a folyón túl is mozgósította az arámokat. Ezek Helamba mentek, és Hadad-Ezer seregének a vezére, Sobach volt a parancsnokuk.
Sámuel II. könyve|10|17|Amikor ezt Dávidnak hírül vitték, egész Izraelt hadba szólította, átkelt a Jordánon, és kivonult Helam ellen. Az arámok felsorakoztak Dáviddal szemben, és megütköztek vele.
Sámuel II. könyve|10|18|De az arámok kénytelenek voltak Izrael fiai előtt meghátrálni. Dávid hétszáz harci szekeret és negyvenezer embert megsemmisített az arámok közül. A parancsnokuk, Sobach is megsebesült, úgyhogy meg is halt ott helyben.
Sámuel II. könyve|10|19|A királyok, Hadad-Ezer szövetségesei mind látták, hogy vereséget szenvedtek Izrael fiaitól, azért békét kötöttek Izrael fiaival és alattvalók lettek. Az arámok ezután óvakodtak tőle, hogy az ammonitáknak segítséget nyújtsanak.
Sámuel II. könyve|11|1|Egy évre rá, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak szállni, Dávid elküldte Joábot és vele a testőrségét, és egész Izraelt. Lemészárolták az ammonitákat, és megostromolták Rabbát. Maga Dávid Jeruzsálemben maradt.
Sámuel II. könyve|11|2|Az egyik nap este felé történt, hogy Dávid fölkelt fekvőhelyéről és fölment királyi palotája tetőteraszára. A tetőről meglátott egy asszonyt, amint épp fürdött. Nagyon szép asszony volt.
Sámuel II. könyve|11|3|Dávid elküldött és értesüléseket szerzett az asszony felől. Így tájékoztatták: "Batseba az, Eliam lánya, a hetita Urijának a felesége."
Sámuel II. könyve|11|4|Erre Dávid elküldte embereit és elhívatta. El is ment hozzá, és ő együtt hált vele, majd havi tisztulása közeledtekor hazament.
Sámuel II. könyve|11|5|Ám az asszony teherbe esett. Erre elküldött és megüzente Dávidnak: "Állapotos vagyok."
Sámuel II. könyve|11|6|Ekkor Dávid üzenetet küldött Joábnak: "Küldd nekem haza a hetita Uriját!" S Joáb elküldte Uriját Dávidhoz.
Sámuel II. könyve|11|7|Amikor Urija elment Dávidhoz, Dávid érdeklődött, hogy áll a dolog Joábbal, a csapatokkal és a hadakozással.
Sámuel II. könyve|11|8|Aztán azt mondta Dávid Urijának: "Menj haza házadba és mosd meg a lábad." Erre Urija eltávozott a királyi palotából; megtisztelő ajándékot vittek utána a király asztaláról.
Sámuel II. könyve|11|9|De Urija a királyi palota kapuja előtt, ura szolgái közt tért nyugovóra, nem ment le házába.
Sámuel II. könyve|11|10|Amikor Dávidnak jelentették: "Urija nem ment le a házába", Dávid megkérdezte Urijától: "Hát nem a csatából jöttél? Miért nem mész le a házadba?"
Sámuel II. könyve|11|11|Urija így válaszolt Dávidnak: "A láda, valamint Izrael és Júda sátorban laknak, parancsnokom, Joáb, és parancsnokom szolgái a puszta földön táboroztak. Hát akkor én hogy menjek le házamba enni, inni és asszonnyal hálni? Amint igaz, hogy az Úr él és te élsz: ilyet nem teszek!"
Sámuel II. könyve|11|12|Erre Dávid azt mondta Urijának: "Ma még maradj itt, holnap aztán elbocsátlak." Urija tehát Jeruzsálemben maradt azon a napon. Másnap
Sámuel II. könyve|11|13|Dávid meghívta, hogy egyék és igyék nála és lerészegítette. De Urija este kiment és ura szolgáival tért nyugovóra, nem ment le a házába.
Sámuel II. könyve|11|14|Másnap reggel Dávid levelet írt Joábnak, és Urijával vitette el.
Sámuel II. könyve|11|15|A levélben ezeket írta: "Állítsátok Uriját előre, ahol leginkább tombol a harc. Aztán húzódjatok mögüle vissza, hogy eltalálják és halálát lelje."
Sámuel II. könyve|11|16|Így esett, hogy a város ostromakor Joáb olyan helyre állította, ahol - amint tudta - bátor harcosok álltak.
Sámuel II. könyve|11|17|Amikor aztán a városbeliek kitörtek és Joábbal megütköztek, a népből, mármint Dávid emberei közül néhányan elestek. A hetita Urija is halálát lelte.
Sámuel II. könyve|11|18|Joáb a csata egész lefolyásáról tudósította Dávidot.
Sámuel II. könyve|11|19|Meghagyta a hírvivőnek: "Beszéld el a királynak a csata minden részletét!
Sámuel II. könyve|11|20|Ha aztán fellobban a király haragja és megkérdezi: Miért nyomultatok olyan közel a városhoz támadáskor? Hát nem tudtátok, hogy a falakról lőni szokás?
Sámuel II. könyve|11|21|Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott le rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok a falak közelébe? Akkor mondd azt: Szolgád, a hetita Urija is elesett."
Sámuel II. könyve|11|22|A hírvivő elment, s megérkezve mindent elmondott Dávidnak, amit Joáb rábízott. Dávid tombolt Joáb elleni haragjában, és így szólt a hírhozóhoz: "Miért nyomultatok olyan közel a falakhoz? Ki ölte meg Abimeleket, Jerubbaal fiát? Nem egy malomkövet dobott rá valamelyik asszony a falakról, úgyhogy Tebechben halt meg? Miért hatoltatok olyan közel a falakhoz?"
Sámuel II. könyve|11|23|A hírhozó ezt válaszolta Dávidnak: "Azok az emberek erős támadást indítottak, így amikor kitörtek ellenünk a nyílt mezőre, kénytelenek voltunk őket visszaszorítani egészen a város kapujáig.
Sámuel II. könyve|11|24|Akkor a védők elkezdtek a falakról lőni szolgáidra, s néhányan elestek a király szolgái közül; szolgád, a hetita Urija is meghalt."
Sámuel II. könyve|11|25|Ekkor Dávid azt mondta a hírhozónak: "Jelentsd Joábnak: Ez a dolog ne tudódjék ki. Mert a kard egyszer erre sújt le, másszor arra. Folytasd a város elleni harcot, és rombold le. Így önts bele bátorságot!"
Sámuel II. könyve|11|26|Amikor Urija felesége hírét vette, hogy férje meghalt, elsiratta férjét.
Sámuel II. könyve|11|27|Amikor azonban letelt a gyász ideje, Dávid elküldött, és magához vette a házába. Így felesége lett, és fiút szült neki. De az a tett, amit Dávid elkövetett, nem tetszett az Úrnak.
Sámuel II. könyve|12|1|Akkor az Úr elküldte Nátán prófétát Dávidhoz. El is ment hozzá, és így beszélt: "Egy városban élt két ember. Az egyik gazdag volt, a másik szegény.
Sámuel II. könyve|12|2|A gazdagnak rengeteg juha-kecskéje és barma volt.
Sámuel II. könyve|12|3|A szegénynek azonban nem volt egyebe, csak egy kis báránya, vette magának. Etette, úgyhogy megnőtt, vele magával és gyermekeivel. Evett a kenyeréből és ivott a poharából. Az ölében aludt, s olyan volt, mintha a lánya lett volna.
Sámuel II. könyve|12|4|Egyszer vendég érkezett a gazdag emberhez. De nem tudta rászánni magát, hogy a juhai vagy barmai közül egyet is elvegyen, és a vendégnek, aki érkezett, elkészítse. Ezért elvette a szegény ember báránykáját, és azt készítette el vendégének."
Sámuel II. könyve|12|5|Dávid nagyon megharagudott az emberre, és azt mondta Nátánnak: "Amint igaz, hogy az Úr él: az az ember, aki ilyet tesz, az a halál fia.
Sámuel II. könyve|12|6|A bárányt négyszeresen vissza kell fizetnie, amiért így tett, és nem volt kímélettel."
Sámuel II. könyve|12|7|Erre Nátán így szólt Dávidhoz: "Magad vagy ez az ember! Ezt mondta hát az Úr, Izrael Istene: Fölkentelek Izrael királyává és kiszabadítottalak Saul kezéből.
Sámuel II. könyve|12|8|Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal.
Sámuel II. könyve|12|9|Miért vetetted hát meg az Urat, s tettél olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében? Kard által elveszítetted a hetita Uriját, hogy feleségül vedd a feleségét. Igen, elveszítetted az ammoniták kardja által!
Sámuel II. könyve|12|10|Nos, a kard sose fordul el házadtól, amiért megvetettél, és elvetted a hetita Urijától a feleségét, hogy a te asszonyod legyen.
Sámuel II. könyve|12|11|Ezt mondta az Úr: Nos, a saját házadból hozok rád romlást. Elveszem a szemed láttára asszonyaidat és odaadom őket más valakinek, hogy napvilágnál asszonyaiddal háljon.
Sámuel II. könyve|12|12|Te titokban tetted, de én egész Izrael szeme láttára, napvilágnál viszem ezt végbe!"
Sámuel II. könyve|12|13|Erre Dávid így szólt Nátánhoz: "Vétkeztem az Úr ellen!" Nátán ezt válaszolta Dávidnak: "Így az Úr is megbocsátja bűnödet, s nem halsz meg.
Sámuel II. könyve|12|14|De mert ezzel a tetteddel káromoltad az Urat, a fiú, aki született neked, meghal."
Sámuel II. könyve|12|15|Ezzel Nátán elment haza.
Sámuel II. könyve|12|16|Dávid az Úrhoz fordult a fiú miatt; szigorú böjtöt tartott, s amikor hazament, éjszaka a puszta földön aludt, zsákkal takarózva.
Sámuel II. könyve|12|17|Udvarából a főemberek eléje járultak és igyekeztek rábeszélni, hogy keljen föl a földről, de nem akart, s nem is evett velük.
Sámuel II. könyve|12|18|A hetedik nap a gyermek meghalt. Dávid udvari emberei nem merték neki jelenteni, hogy a gyerek meghalt. Azt mondták magukban: "Már akkor sem hallgatott ránk, amikor még élt a gyerek, s a lelkére beszéltünk. Hát hogy mondhatnánk akkor meg neki: A fiú halott? Még kárt tenne magában!"
Sámuel II. könyve|12|19|De Dávid észrevette, hogy udvari emberei suttogtak egymás közt. Ebből megértette, hogy a gyerek meghalt. Ezért Dávid megkérdezte udvari embereitől: "Meghalt a gyerek?" "Meg!" - felelték.
Sámuel II. könyve|12|20|Erre Dávid fölkelt a földről, megmosdott, bekente magát olajjal és más ruhát öltött. Aztán elment az Úr házába és leborult. Ezután ételt tettek elé és evett.
Sámuel II. könyve|12|21|Erre udvari emberei így szóltak hozzá: "Mit csinálsz? Amikor még élt a gyerek, böjtöltél és siránkoztál. Most meg, hogy a gyerek meghalt, fölkelsz és ételt veszel magadhoz."
Sámuel II. könyve|12|22|Ezt válaszolta: "Amíg a gyermek még élt, böjtöltem és sírtam, mert azt gondoltam, ki tudja, hátha megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyerek.
Sámuel II. könyve|12|23|De most, hogy meghalt, minek böjtöljek tovább? Hát visszahozhatom? Én utána megyek, de ő nem tér hozzám vissza."
Sámuel II. könyve|12|24|Dávid Batsebát is vigasztalta. Elment hozzá és együtt hált vele. (Batseba) fogant és fiút szült. A Salamon nevet adta neki. Az Úr kedvét találta benne,
Sámuel II. könyve|12|25|s ezt tudtul is adta Nátán próféta által, aki az Úr szavára Jedidjának nevezte el.
Sámuel II. könyve|12|26|Joáb megtámadta az ammoniták (földjén) Rabbát, és el is foglalta a vízivárost.
Sámuel II. könyve|12|27|Ekkor Joáb hírvivőket küldött Dávidhoz, és azt üzente: "Megtámadtam Rabbát és elfoglaltam a vízivárost.
Sámuel II. könyve|12|28|Gyűjtsd hát össze a nép maradékát, vedd ostrom alá a várost és foglald el, nehogy én vegyem be, aztán az én nevemet adjam neki."
Sámuel II. könyve|12|29|Erre Dávid hadba szólította az egész sereget, kivonult Rabba ellen, megostromolta és elfoglalta.
Sámuel II. könyve|12|30|Levette Milkom fejéről a koronát; egy talentum aranyat nyomott és egy szép drágakő volt belefoglalva; ez most Dávid fejére került. Rengeteg zsákmányt is szerzett a városban.
Sámuel II. könyve|12|31|A népességet meg elhurcolta, hogy a fűrészek, a vascsákányok, a vasbalták mellé rendelje s a téglaégető kemencékben dolgoztassa őket. Ugyanígy bánt az ammoniták minden városával. Aztán visszatért Dávid az egész sereggel Jeruzsálembe.
Sámuel II. könyve|13|1|Ezután a következők történtek: Dávid fiának, Absalomnak volt egy szép húga, Támárnak hívták. Dávidnak a fia, Amnon beleszeretett.
Sámuel II. könyve|13|2|S Amnon annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy egészen belebetegedett. Érintetlen lány volt ugyanis, így Amnon lehetetlennek találta, hogy hozzá közeledjék.
Sámuel II. könyve|13|3|De Amnonnak volt egy barája. Jonadabnak hívták, s Dávid testvérének, Simeának volt a fia. Ez a Jonadab nagyon ravasz ember volt.
Sámuel II. könyve|13|4|Azt mondta neki: "Hogy van az, király fia, hogy minden reggel olyan bágyadt vagy? Nem mondanád el?" Amnon így válaszolt: "Szerelmes vagyok Támárba, testvéremnek, Absalomnak a húgába."
Sámuel II. könyve|13|5|Erre Jonadab azt mondta: Feküdj le az ágyba, és tettesd magad betegnek. Ha aztán eljön apád meglátogatni, hát mondd neki: Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s ő adjon nekem enni. Ha itt készíti el az ételt a szemem láttára, akkor elfogadom a kezéből".
Sámuel II. könyve|13|6|Amnon tehát lefeküdt az ágyba és betegnek tetette magát. Amikor a király elment meglátogatni, Amnon így szólt a királyhoz: "Engedd meg, hadd jöjjön el a húgom, Támár, s hadd csináljon a szemem láttára néhány lepényt. Az ő kezéből megenném."
Sámuel II. könyve|13|7|Erre Dávid üzent Támárnak a palotába: "Menj el bátyád, Amnon házába, és készíts neki valami ételt."
Sámuel II. könyve|13|8|Támár tehát elment bátyja, Amnon házába. Az ágyban feküdt. Fogta a tésztát, kidagasztotta, s a szeme láttára lepényt csinált belőle, aztán megsütötte a lepényt.
Sámuel II. könyve|13|9|Akkor fogta a serpenyőt és kiborította előtte. De ő nem akart enni, hanem azt mondta: "Menjetek ki innét, mindnyájan!" Erre mindannyian elmentek.
Sámuel II. könyve|13|10|Most azt mondta Amnon Támárnak: "Hozd be nekem az ételt a belső szobába, hogy a kezedből ehessek." Támár fogta a lepényt, amelyet csinált, és bevitte bátyjának, Amnonnak a belső szobába.
Sámuel II. könyve|13|11|De amikor odanyújtotta neki, az elkapta és azt mondta neki: "Gyere, húgom, feküdj mellém!"
Sámuel II. könyve|13|12|Azt felelte neki: "Hagyd ezt, bátyám, ne becsteleníts meg! Ilyesmit nem szokás Izraelben tenni. Ne kövess el ilyen gyalázatos dolgot!
Sámuel II. könyve|13|13|Hova mehetnék szégyenemmel? S te magad is egyike vagy Izrael főembereinek. Beszélj inkább a királlyal, biztosan nem tagad meg tőled."
Sámuel II. könyve|13|14|De nem hallgatott szavára, erőszakot követett el rajta, meggyalázta, együtt hált vele.
Sámuel II. könyve|13|15|Utóbb Amnont nagy utálat töltötte el tőle, úgyhogy az utálat, amely eltöltötte tőle, nagyobb volt, mint szerelme, amelyet előzőleg érzett iránta. Ezért azt mondta neki Amnon: "Fogd magad és menj innét!"
Sámuel II. könyve|13|16|De ő így felelt neki: "Nem, bátyám! Ha most elkergetsz, még nagyobb igazságtalanságot követsz el ellenem, mint amilyet már elkövettél." Csakhogy nem hallgatott rá,
Sámuel II. könyve|13|17|beszólította a legényt, aki a szolgálatára volt, és megparancsolta neki: "Lökd ki nekem ezt az utcára, és reteszeld be mögötte az ajtót!"
Sámuel II. könyve|13|18|[Hosszú ujjú tunikát viselt, ilyet hordtak ugyanis a királylányok, amíg szüzek voltak.] Erre a legény kituszkolta az utcára és bereteszelte az ajtót.
Sámuel II. könyve|13|19|Támár hamut szórt a fejére és megszaggatta hosszú ujjú tunikáját, amelyet viselt, és ahogy ment, jajgatott.
Sámuel II. könyve|13|20|Bátyja, Absalom így szólt hozzá: "Bátyád, Amnon volt együtt veled? Akkor hallgass, húgom, hiszen a bátyád. Ne vedd szívedre a dolgot!" Így Támár magányosan élt bátyja, Absalom házában.
Sámuel II. könyve|13|21|Amikor Dávid király meghallotta a dolgot, haragra lobbant. De nem vette el fiának, Amnonnak a kedvét, mert szerette, hiszen elsőszülött volt.
Sámuel II. könyve|13|22|Absalom azonban egyetlen szót sem váltott Amnonnal, sem rosszban, sem jóban. Absalom ugyanis gyűlölte Amnont, amiért meggyalázta húgát, Támárt.
Sámuel II. könyve|13|23|Két esztendővel később történt, hogy Absalom birkanyírást tartott Efraim közelében Baal-Hacorban, s meghívta a király valamennyi fiát.
Sámuel II. könyve|13|24|Elment a királyhoz, és így szólt hozzá: "Szolgád birkanyírást tart. Kísérje el a király udvari embereivel szolgáját!"
Sámuel II. könyve|13|25|De a király azt mondta Absalomnak: "Nem, fiam! Nem megyünk el mindnyájan, mert hisz terhedre lennénk." Absalom tovább unszolta, de (Dávid) mégsem akart menni, hanem áldásával útra bocsátotta.
Sámuel II. könyve|13|26|Erre Absalom azt mondta: "Ha nem, hát akkor hadd jöjjön velünk legalább testvérem, Amnon." A király megkérdezte: "Miért menjen veled?"
Sámuel II. könyve|13|27|Mégis, mivel Absalom erőltette, hát elengedte vele Amnont és a király fiait, mind. Absalom királyi lakomát csapott,
Sámuel II. könyve|13|28|s megparancsolta szolgáinak: "Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!"
Sámuel II. könyve|13|29|Absalom szolgái úgy tettek Amnonnal, amint Absalom parancsolta. Erre a király fiai felugrottak, ki-ki öszvérére kapott és menekült.
Sámuel II. könyve|13|30|Még úton voltak, amikor a hír már Dávid fülébe jutott: "Absalom mind megölte a király fiait, nem hagyott közülük élve egyetlen egyet sem!"
Sámuel II. könyve|13|31|Erre a király felállt, megszaggatta ruháját és a földre vetette magát. Udvari emberei is mind úgy álltak ott, megszaggatott ruhában.
Sámuel II. könyve|13|32|De akkor Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonadab megszólalt és azt mondta: "Ne gondolja uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait. Nem, hanem csak Amnon halt meg. Mert Absalom attól a naptól fogva, hogy Amnon meggyalázta húgát, Támárt, jelét adta annak, hogy gonoszságot forral.
Sámuel II. könyve|13|33|Ne vegye hát, uram királyom szívére a dolgot, és ne gondolja, hogy mind meghaltak a királyfiak. Nem, hanem csak Amnon halott."
Sámuel II. könyve|13|34|Maga Absalom elmenekült. Amikor az őrségen levő szolga kinézett, a Bachurim felőli úton egy csapat embert látott, amint lefelé ereszkedett a lejtőn. Az őr jelentette a dolgot a királynak, ezekkel a szavakkal: "Embereket láttam, amint lefelé ereszkedtek a lejtőn, a Bachurim felőli úton."
Sámuel II. könyve|13|35|Erre Jonadab így szólt a királyhoz: "Lám, megjöttek a királyfiak. Úgy történt minden, amint mondtam."
Sámuel II. könyve|13|36|Alighogy befejezte szavait, megérkeztek a királyfiak és elkezdtek hangosan sírni. A király és udvari emberei szintén nagy jajgatásba fogtak.
Sámuel II. könyve|13|37|Maga Absalom azonban elmenekült és Ammihud fiához, Gesur királyához, Talmaihoz ment. A király egész idő alatt gyászolta fiát.
Sámuel II. könyve|13|38|Miután Absalom elmenekült és Gesurba jutott, három esztendeig maradt ott.
Sámuel II. könyve|13|39|A király belenyugodott Amnon halálába, s így nem neheztelt tovább Absalomra.
Sámuel II. könyve|14|1|Joáb, Ceruja fia észrevette, hogy a király szíve megenyhült Absalom iránt.
Sámuel II. könyve|14|2|Ezért Joáb elküldött Tekoába, és hozatott onnét egy okos asszonyt. Azt mondta neki: "Tégy úgy, mintha gyászolnál. Ölts gyászruhát, ne kend be magadat olajjal, hanem viselkedjél olyan asszony módjára, aki már régóta gyászol egy halottat.
Sámuel II. könyve|14|3|Aztán menj be a királyhoz, és így meg így beszélj vele." S Joáb szájába adta az asszonynak a szót.
Sámuel II. könyve|14|4|A Tekoába való asszony tehát bement a királyhoz, arcra borult a földön, hódolt előtte és így beszélt: "Segíts rajtam, ó király!"
Sámuel II. könyve|14|5|A király megkérdezte: "Mi bajod van?" "Nagy gyászban vagyok - felelte. - Meghalt az uram.
Sámuel II. könyve|14|6|S volt szolgálódnak két fia. Egymásnak estek, s mivel nem volt ott senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyikük akkorát ütött testvérére, hogy megölte.
Sámuel II. könyve|14|7|Erre az egész nemzetség rátámadt szolgálódra és azt mondta: Add ki, aki agyonütötte testvérét, hadd vegyük el az életét testvére életéért, akit megölt, s hadd irtsuk ki még az örököst is. Így ki akarták oltani azt a parazsat is, ami még megmaradt nekem, hogy férjemnek se neve, se utódai ne maradjanak a földön."
Sámuel II. könyve|14|8|Erre a király azt mondta az asszonynak: "Menj haza, majd intézkedem ügyedben!"
Sámuel II. könyve|14|9|Ám a Tekoába való asszony így válaszolt a királynak: "A bűn rám és családomra száll, uram és királyom, a király és trónja azonban ártatlan marad!"
Sámuel II. könyve|14|10|A király azt mondta rá: "Ha valaki ezzel fenyeget, azt hozd elém, s nem zaklat tovább."
Sámuel II. könyve|14|11|(Az asszony) azonban tovább beszélt: "Mondja hát ki a király az Úrnak, Istenének a nevét, hogy a vérbosszút álló ne törjön vesztére és ne pusztítsa el fiamat." Erre így szólt hozzá: "Amint igaz, hogy az Úr él: a fiadnak egy haja szála sem esik le a földre."
Sámuel II. könyve|14|12|Ám az asszony folytatta: "Mondhatna szolgálód valamit uramnak, királyomnak?" "Beszélj!" - felelte.
Sámuel II. könyve|14|13|Erre az asszony azt mondta: "Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit száműzött mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bűnösnek mondta ki.
Sámuel II. könyve|14|14|Halandók vagyunk, olyanok, mint a víz, amelyet kiloccsantanak a földre, és nem tudnak többé összegyűjteni. Isten nem kelti életre a halottat. Így hát a királynak legyen gondja rá, hogy ne maradjon tőle száműzve, akit száműzött.
Sámuel II. könyve|14|15|Azért jöttem s mondtam el ezeket uramnak, királyomnak, mert az emberek megijesztettek. Azt mondta magában szolgálód: Beszélek én egyszer a királlyal. Hátha megteszi a király, amit szolgálója mond neki.
Sámuel II. könyve|14|16|Mert a királynak gondja lesz rá, hogy megmentse szolgálóját annak az embernek a kezétől, aki azon van, hogy a fiammal egyetemben kizárjon az Isten örökségéből.
Sámuel II. könyve|14|17|Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!"
Sámuel II. könyve|14|18|Most a király vette át a szót, s azt mondta az asszonynak: "Ne tagadj el semmit abból, amit most kérdezek tőled!" "Csak kérdezzen uram, királyom!" - felelte az asszony.
Sámuel II. könyve|14|19|Erre a király megkérdezte: "Nem Joáb keze van benne ebben a dologban?" Az asszony azt mondta rá: "Amint igaz, uram, királyom, hogy élsz; lehetetlen attól akár jobbra, akár balra eltérni, amit uram s királyom mond! Igen, szolgád, Joáb adta nekem ezt a megbízatást, ő adta ezeket a szavakat szolgálód szájába.
Sámuel II. könyve|14|20|Azért tett így szolgád, Joáb, hogy más színt adjon a dolognak. De hát uram bölcs, akár az Isten angyala, úgyhogy mindent tud, ami csak történik a födön."
Sámuel II. könyve|14|21|A király így szólt Joábhoz: "Jól van, megteszem. Menj és hozd vissza a fiatalembert, Absalomot."
Sámuel II. könyve|14|22|Erre Joáb földig hajolt, leborult a király előtt és magasztalta. Azt mondta: "Ma már látja szolgád, hogy tetszésre leltem szemedben, uram és királyom, mert a király teljesítette szolgája kérését."
Sámuel II. könyve|14|23|Ezután Joáb felállt, elment Gesurba és visszahozta Absalomot Jeruzsálembe.
Sámuel II. könyve|14|24|A király azonban kijelentette: "Menjen a maga házába, s nekem ne kerüljön a szeme elé." Így hát Absalom behúzódott a házába, s nem járulhatott a király színe elé.
Sámuel II. könyve|14|25|Egész Izraelben nem volt még egy ember olyan, mint Absalom, akit a szépsége miatt úgy dicsértek volna. A talpától egész a feje búbjáig nem találtak benne semmi hibát.
Sámuel II. könyve|14|26|Amikor lenyíratta fejéről a haját - minden esztendő végén lenyíratta, mert nehéz volt neki, azért hát le kellett nyíratnia -, a haja 200 sékelt nyomott a királyi mérték szerint.
Sámuel II. könyve|14|27|Absalomnak három fia született és egy lánya; ezt Támárnak hívták, és nagyon csinos asszony volt.
Sámuel II. könyve|14|28|Két évet töltött Absalom Jeruzsálemben anélkül, hogy a király színe elé kerülhetett volna.
Sámuel II. könyve|14|29|Akkor Absalom elhívatta Joábot, hogy elküldje a királyhoz. De az vonakodott tőle, hogy elmenjen. Másodszor is elküldött érte, de nem akart hozzá elmeni.
Sámuel II. könyve|14|30|Ezért így szólt szolgájához: "Ismeritek Joáb szántóját az enyém mellett. Árpa van rajta. Menjetek és gyújtsátok fel!" Absalom szolgái felgyújtották a földet.
Sámuel II. könyve|14|31|Erre Joáb fogta magát és elment Absalom házába, s megkérdezte tőle: "Miért gyújtották fel szolgáid a földemet?"
Sámuel II. könyve|14|32|Absalom így válaszolt Joábnak: "Nézd, elküldtem érted és kértelek: Gyere el, mert el szeretnélek küldeni a királyhoz, hogy kérdezd meg tőle: Voltaképpen miért tértem vissza Gesurból? Jobb volna nekem, ha ott volnék! Mert most már a király színe elé szeretnék kerülni. Ha bűn terhel, hát akkor öljön meg."
Sámuel II. könyve|14|33|Joáb tehát elment a királyhoz, és átadta az üzenetet. Erre az hívatta Absalomot. El is ment a királyhoz, az földig hajolt és leborult a király előtt. A király azonban megölelte Absalomot.
Sámuel II. könyve|15|1|Ezután történt, hogy Absalom szerzett magának harci szekereket, lovakat és ötven embert, fullajtárnak.
Sámuel II. könyve|15|2|Aztán Absalom reggelente korán fölkelt, és kiállt a kapu felé vivő út mentére. S amikor valaki, akinek peres ügye volt, a király ítélőszéke elé igyekezett, magához szólította és megkérdezte: "Honnan, melyik városból jössz?" Ha így válaszolt: "Izraelnek ebből és ebből a törzséből való szolgád",
Sámuel II. könyve|15|3|akkor azt mondta neki Absalom: "Nézd, a dolgod ugyan rendjén való és igazságos, de a királynál nem hallgat meg senki."
Sámuel II. könyve|15|4|Majd így folytatta Absalom: "Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki."
Sámuel II. könyve|15|5|Ha aztán valaki odament és leborult előtte, kezét nyújtotta neki, magához vonta és megölelte.
Sámuel II. könyve|15|6|Így tett Izraelnek minden fiával, aki a király ítélőszéke elé igyekezett. Így Absalom csalárdul megnyerte Izrael népének szívét.
Sámuel II. könyve|15|7|Négy esztendő elteltével történt, hogy Absalom így szólt a királyhoz: "El szeretnék menni Hebronba, hogy fogadalmamat, amelyet az Úrnak tettem, teljesítsem.
Sámuel II. könyve|15|8|Ezt a fogadalmat tette ugyanis szolgád, amikor az arámok földjén, Gesurban voltam: Ha az Úr visszavezérel Jeruzsálembe, akkor az Úr tiszteletére istentiszteletet tartok Hebronban."
Sámuel II. könyve|15|9|A király azt mondta neki: "Menj békével!" Útra kelt hát és elment Hebronba.
Sámuel II. könyve|15|10|Ám Absalom titokban követeket küldött Izrael törzseihez ezzel az üzenettel: "Ha meghalljátok a harsonák szavát, kiáltsátok ki: Absalom lett Hebron királya!"
Sámuel II. könyve|15|11|Absalommal kétszáz férfi elhagyta Jeruzsálemet. Meghívta őket, így gyanútlanul elmentek vele, és mit sem tudtak az egész dologról.
Sámuel II. könyve|15|12|A gilonita Achitofelt, Dávid tanácsadóját is odahívatta Absalom a városából, Gilóból, és együtt mutatták be az áldozatot. Az összeesküvés tehát nagy volt, s egyre többen gyűltek Absalom köré.
Sámuel II. könyve|15|13|Hírhozó érkezett Dávidhoz, és jelentette neki: "Izrael népének szíve Absalomhoz fordult."
Sámuel II. könyve|15|14|Erre Dávid így szólt tisztjeihez, akik vele voltak Jeruzsálemben: "Rajta, meneküljünk! Különben nem kerüljük el Absalom kezét. El innét, igyekezzetek, nehogy siessen és rajtunk üssön, romlást hozzon ránk és kardélre hányja a várost."
Sámuel II. könyve|15|15|A király tisztjei így válaszoltak a királynak: "Amint urunk és királyunk jónak látja, a szolgálatodra vagyunk."
Sámuel II. könyve|15|16|A király tehát elment, gyalogosan, egész házanépével együtt. Mindazonáltal a király ott hagyott tízet az ágyasai közül, hogy őrizzék a palotát.
Sámuel II. könyve|15|17|Gyalog ment el a király, egész népével egyetemben. Az utolsó háznál megálltak.
Sámuel II. könyve|15|18|A tisztjei a közelében tartózkodtak; a kereták és a peleták, valamint a Gátba való Ittai emberei, hatszáz férfi, akik Gátból vele jöttek, a király előtt vonultak.
Sámuel II. könyve|15|19|De a király így szólt a Gátból való Ittaihoz: "Miért tartasz velünk? Fordulj vissza és maradj itt a királynál; idegen vagy, ráadásul elűztek hazádból.
Sámuel II. könyve|15|20|Tegnap jöttél ide, s ma hagyjam, hogy velünk együtt bolyongásra add magad? Hiszen csak úgy vaktában megyek. Térj vissza és vidd magaddal földijeidet is. Legyen hozzád irgalmas és hűséges az Úr!"
Sámuel II. könyve|15|21|Ittai azonban így válaszolt a királynak: "Amint igaz, hogy az Úr él, s amint igaz, hogy uram és királyom él: ahol uram és királyom lesz, ott lesz - akár él, akár hal - a szolgád is!"
Sámuel II. könyve|15|22|Erre Dávid azt mondta Ittainak: "Jól van hát, akkor gyere!" A Gátból való Ittai tovább ment embereivel és az összes málhával együtt, amely vele volt.
Sámuel II. könyve|15|23|Mindenki zokogott. A király megállt a Kidron-patak völgyében, s az egész nép elvonult előtte, a puszta irányába.
Sámuel II. könyve|15|24|Ott volt Cádok is az összes levitával együtt; ők vitték az Isten ládáját. Míg a nép ki nem vonult a városból, addig az Isten ládáját letették Ebjatár közelében.
Sámuel II. könyve|15|25|Akkor a király azt mondta Cádoknak: "Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha tetszésre találok az Úr szemében, visszavezérel és viszontláthatom hajlékát.
Sámuel II. könyve|15|26|Ha azonban azt mondja: Nem vagy tetszésemre, hát akkor jó, itt vagyok, tegyen velem, amint jónak látja."
Sámuel II. könyve|15|27|Aztán azt mondta a király Cádok papnak: "Nézzétek, te és Ebjatár térjetek vissza nyugodtan a városba, ugyanígy a fiaitok is veletek együtt, a te fiad, Achimaac és Abjatár fia, Jonatán.
Sámuel II. könyve|15|28|Magam a pusztában a gázlónál várok addig, amíg hírt adtok nekem."
Sámuel II. könyve|15|29|Így hát Cádok és Ebjatár visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe és ott maradtak.
Sámuel II. könyve|15|30|Akkor Dávid elindult fölfelé az Olajfák-hegyén. Egyre sírt, mezítláb volt, s a feje befödve. A nép, amely vele tartott, szintén befödte a fejét, és folytonos nagy sírás közepette haladt fölfelé.
Sámuel II. könyve|15|31|Amikor Dávidnak jelentették: "Achitofel is ott van Absalom mellett az összeesküvők közt", Dávid így szólt: "Uram, hiúsítsd meg Achitofel tanácsait!"
Sámuel II. könyve|15|32|Amikor Dávid fölért a hegytetőre, ahol az Istent szokták imádni, lám, ott jött vele szemben megszaggatott ruhában az arkita Husai, Dávid bizalmasa, a fején hamu.
Sámuel II. könyve|15|33|Dávid így szólt hozzá: "Csak terhemre vagy, ha velem jössz.
Sámuel II. könyve|15|34|Ha azonban visszatérsz a városba és azt mondod Absalomnak: A szolgád vagyok, uram és királyom; hosszú ideig szolgáltam atyádat, s mostantól téged szolgállak, akkor kijátszhatod érdekemben Achitofel tanácsait.
Sámuel II. könyve|15|35|Cádok és Ebjatár papok is ott lesznek melletted. Mindent, ami csak füledbe jut a királyi palotából, jelentsd Cádok és Ebjatár papnak.
Sámuel II. könyve|15|36|Mindkettőjüknek ott van a fiuk, Cádoknak Achimaac, Ebjatárnak meg Jonatán. Üzenjetek meg velük mindent nekem, amit csak hallotok majd."
Sámuel II. könyve|15|37|Így Dávid bizalmasa, Husai visszatért a városba, éppen akkor, amikor Absalom bevonult Jeruzsálembe.
Sámuel II. könyve|16|1|Alighogy túljutott Dávid a hegytetőn, ott jött vele szemben Ciba, Mifiboset szolgája, két fölnyergelt szamárral. Kétszáz kenyeret, száz mazsolás kalácsot, száz fügés kalácsot és egy tömlő bort hoztak.
Sámuel II. könyve|16|2|A király megkérdezte Cibától: "Mit akarsz ezzel?" Ciba ezt válaszolta: "A szamarak a király családja számára, hogy felüljenek rájuk, a kenyér és a gyümölcs eledelül a legényeknek, a bor meg azoknak inni, akik ellankadnak a pusztában."
Sámuel II. könyve|16|3|A király tovább kérdezősködött: "De hát hol van urad fia?" Ciba így felelt a királynak: "Ott maradt Jeruzsálemben. Azt mondta ugyanis: Ma visszaadja nekem Izrael háza atyám királyságát."
Sámuel II. könyve|16|4|Erre a király azt mondta Cibának: "Minden, ami a Mifiboseté, legyen a tied!" Ciba így felelt: "Leborulok előtted. Légy továbbra is kegyes hozzám, uram és királyom!"
Sámuel II. könyve|16|5|Amikor Dávid király Bachurim közelébe ért, szembejött vele egy ember, ugyanabból a nemzetségből, amelyből Saul családja is származott. Siminek hívták és Gera fia volt. Egyfolytában átkozódott, ahogy jött,
Sámuel II. könyve|16|6|sőt köveket dobált Dávid után és Dávid király tisztjei után, noha a harcosok és a testőrök jobbról és balról közrefogták a királyt.
Sámuel II. könyve|16|7|Így hangzottak Simi átkai: "Ki innét, ki, te vérengző, elvetemült ember!
Sámuel II. könyve|16|8|Most rád hárította az Úr Saul egész házának vérét, akitől elvetted a királyságot, és fiadnak, Absalomnak kezére juttatta. Látod, most aztán bajba jutottál, amiért olyan vérengző vagy."
Sámuel II. könyve|16|9|Ceruja fia, Abisáj megkérdezte a királytól: "Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? Engedd meg, hogy odamenjek és fejét vegyem!"
Sámuel II. könyve|16|10|De a király így válaszolt: "Mit akartok tőlem, Ceruja fia? Hagyjátok, hadd átkozódjék. Ha az Úr meghagyta neki: Átkozd meg Dávidot, akkor ki kérheti számon: miért teszel ilyet?"
Sámuel II. könyve|16|11|Aztán azt mondta Dávid Abisájnak és tisztjeinek: "Ha a saját fiam, aki ágyékomból származik, az életemre tör, mennyivel inkább Benjaminnak ez a fia itt. Hagyjátok, hadd átkozzon! Mert az Úr hagyta meg neki.
Sámuel II. könyve|16|12|Talán majd megszán az Úr nyomorúságomban és jót ad a helyett az átok helyett, amely ma ér."
Sámuel II. könyve|16|13|Ezzel Dávid ment embereivel együtt tovább az útján. Simi azonban szintén lement a lejtőn, s folyvást átkozta, kővel dobálta és fölkavarta előtte a port.
Sámuel II. könyve|16|14|A király és az egész nép, amely vele tartott, kimerülten érkezett..., de ott végre lélegzethez jutott.
Sámuel II. könyve|16|15|Közben Absalom Izrael férfiaival Jeruzsálembe érkezett. Achitofel is vele volt.
Sámuel II. könyve|16|16|Amikor Dávid barátja, az archita Husai Absalomhoz ért, felkiáltott: "Éljen a király! Éljen a király!"
Sámuel II. könyve|16|17|Absalom megkérdezte tőle: "Ez a barátod iránti szeretet? Miért nem mentél el a barátoddal?"
Sámuel II. könyve|16|18|Husai így válaszolt Absalomnak: "Nem! Akit az Úr, ez a nép itt és Izrael fiai választottak, azzal kívánok tartani és élni.
Sámuel II. könyve|16|19|S másodszor: Kinek szolgáljak, ha nem a fiának? Amint atyádat szolgáltam, neked is szolgálatodra leszek."
Sámuel II. könyve|16|20|Absalom Achitofelhez, fordult: "Adj tanácsot, mit tegyünk?"
Sámuel II. könyve|16|21|Achitofel azt mondta Absalomnak: "Menj be atyád ágyasaihoz, akiket itt hagyott, hogy őrizzék a palotát. Ha aztán egész Izrael meghallja, hogy gyűlöletessé tetted magad atyád előtt, azok, akik hozzád csatlakoztak, mind bátorságot merítenek."
Sámuel II. könyve|16|22|Így hát fölvertek Absalomnak a tetőn egy sátort, és Absalom egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz.
Sámuel II. könyve|16|23|Achitofelnek a tanácsa ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyit jelentett, mintha valaki az Istentől kapott volna intést. Ilyen sokat számított Achitofel tanácsa mind Dávidnak, mind Absalomnak.
Sámuel II. könyve|17|1|Achitofel azt mondta Absalomnak: "Ki szeretnék magamnak választani tizenkétezer embert, aztán útra kelnék, hogy még az éjszaka nyomába eredjek Dávidnak.
Sámuel II. könyve|17|2|Rajtaütök, amikor fáradt, s a keze erőtlen, és rémületbe ejtem. Erre az egész nép, amely vele tart, elmenekül. Akkor a királyra támadok,
Sámuel II. könyve|17|3|és visszahozom neked az egész népet, mintha egy menyasszony térne vissza a vőlegényéhez, hiszen te csak egy embernek akarod az életét, így a nép megmenekülhet."
Sámuel II. könyve|17|4|A tanács tetszett Absalomnak és Izrael véneinek.
Sámuel II. könyve|17|5|Absalom mégis megparancsolta: "Hívjátok ide az archita Husait, hadd halljuk, mit mond."
Sámuel II. könyve|17|6|Amikor Husai elment Absalomhoz, Absalom így szólt hozzá: "Ezt és ezt a tanácsot adta Achitofel. Kövessük-e a tanácsát? Ha nem, hát akkor mondd meg!"
Sámuel II. könyve|17|7|Erre Husai azt mondta Absalomnak: "Az a tanács, amelyet Achitofel ezúttal adott, nem jó."
Sámuel II. könyve|17|8|Aztán így folytatta Husai: "Magad is tudod, hogy atyád és emberei bátor vitézek, olyanok, mint a medve a mezőn, amelytől elragadják a kölykeit. Azonkívül atyád hadviselt ember, nem fogja hagyni, hogy az emberei éjszaka pihenőt tartsanak.
Sámuel II. könyve|17|9|Egészen biztos, hogy valamelyik szurdokban vagy egyebütt rejtőzik. Ha csak néhányan esnek is el a népből mindjárt az elején, és híre megy, mindjárt azt fogják mondani: Azok az emberek, akik Absalommal tartottak, vereséget szenvedtek.
Sámuel II. könyve|17|10|Aztán az lesz a vége, hogy még a legbátrabbnak is, akinek olyan a szíve, mint az oroszláné, inába száll a bátorsága; mert hisz egész Izrael tudja, hogy atyád hős, és bátor emberek veszik körül.
Sámuel II. könyve|17|11|Magam inkább ezt tanácsolnám: Gyűljön köréd egész Izrael Gáttól egészen Beersebáig, annyian, mint a tenger fövénye; s te magad is szállj harcba velük együtt.
Sámuel II. könyve|17|12|Akkor támadjuk meg, ahol épp van, s úgy elárasztjuk, mint a harmat a földkerekséget. Nem marad belőle és emberei közül, akik vele tartanak, egyetlen egy sem élve.
Sámuel II. könyve|17|13|Ha netalán behúzódik valamelyik városba, akkor egész Izrael kötelet vet erre a városra és levonszoljuk a patakba, míg végül egyetlen kődarab sem marad ott belőle."
Sámuel II. könyve|17|14|Absalom és Izrael vénei felkiáltottak: "Az archita Husai tanácsa jobb, mint Achitofel tanácsa!" Az Úr ugyanis úgy intézte, hogy Achitofelnek a kedvezőbb tanácsát elvessék, mert az Úr romlást akart hozni Absalomra.
Sámuel II. könyve|17|15|Ezután Husai tudatta Cádok és Ebjatár pappal: "Ilyen és ilyen tanácsot adott Achitofel Absalomnak és Izrael véneinek, én azonban ezt meg ezt tanácsoltam.
Sámuel II. könyve|17|16|Most hát rögtön küldjetek el valakit Dávidhoz. Mondja meg neki: Ne maradj éjszakára a puszta gázlóinál, hanem kelj át sürgősen a túlsó partra, nehogy elvesszen a király a vele tartó egész csapattal együtt."
Sámuel II. könyve|17|17|Jonatán és Achimaac Rogel forrásánál tartózkodtak. Mindig egy szolgáló ment oda hírt vinni nekik, ők aztán elmentek Dávid királyhoz és jelentették neki, de maguk nem mutatkozhattak és nem térhettek vissza a városba.
Sámuel II. könyve|17|18|Egy fiatalember mégis észrevette őket, és jelentette Absalomnak. Erre gyorsan elmentek onnét és betértek Bachurimban egy embernek a házába. Ennek volt az udvarán egy ciszterna, oda ereszkedtek le.
Sámuel II. könyve|17|19|Az asszony fogta a tetejét, és rátette a ciszterna nyílására, aztán zabot öntött rá, úgyhogy nem lehetett észrevenni.
Sámuel II. könyve|17|20|Amikor Absalom emberei betértek az asszonyhoz a házba és megkérdezték: "Hol van Achimaac és Jonatán?", az asszony azt felelte nekik: "Innét tovább mentek a víz felé." Keresték őket, de aztán, hogy nem találták, visszatértek Jeruzsálembe.
Sámuel II. könyve|17|21|Mihelyt elmentek, Achimaac és Jonatán kimásztak a ciszternából, és sietve megvitték a hírt Dávid királynak. Azt mondták Dávid királynak: "Induljatok és gyorsan keljetek át a vízen. Mert Achitofel ezt meg ezt a tanácsot adta benneteket illetően."
Sámuel II. könyve|17|22|Erre Dávid és az egész csapat, amely vele tartott, elindultak, és átkeltek a Jordánon. Hajnalra nem volt egyetlen ember sem, aki még nem kelt volna át a Jordánon.
Sámuel II. könyve|17|23|Amikor Achitofel látta, hogy a tanácsát nem követik, fölnyergelte a szamarát, felült rá és hazament, a maga városába. Ellátta háza népét utasításokkal, aztán felakasztotta magát. Így halt meg. Atyja sírboltjában temették el.
Sámuel II. könyve|17|24|Dávid már Machanajimba ért, amikor Absalom, s vele Izrael fiai átkeltek a Jordánon.
Sámuel II. könyve|17|25|Absalom Amazát tette meg Joáb helyett a sereg parancsnokává. Amaza egy Jitra nevű izmaelitának volt a fia, akinek kapcsolata volt Abigaillal, Izaj lányával, Cerujának, Joáb anyjának nővérével.
Sámuel II. könyve|17|26|Izrael és Absalom Gileád földjén ütöttek tábort.
Sámuel II. könyve|17|27|Amikor Dávid Machanajimba ért, az ammoniták (földjéről), Rabbából való Nachasnak a fia, Sobi, a Lo-Debar-i Ammielnek a fia, Machir és a Rogelimba való gileádi Barzilláj
Sámuel II. könyve|17|28|fekvőhelyeket, takarókat, fazekakat, cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pörkölt gabonát, babot, lencsét,
Sámuel II. könyve|17|29|mézet, tejszínt, juhsajtot s túrót vittek Dávidnak, hogy legyen neki és a vele tartó népnek mit enni. Mert azt mondták magukban: "A pusztában megéheztek, elfáradtak és megszomjaztak ezek az emberek."
Sámuel II. könyve|18|1|Dávid számba vette csapatát, és a százas, ezres csoportok élére parancsnokokat állított.
Sámuel II. könyve|18|2|Aztán három részre osztotta a csapatot: egy harmadukat Joábnak, egy harmadukat Joáb testvérének, Ceruja fiának, Abisájnak és egy harmadukat a Gátból való Ittainak rendelte alá. Aztán azt mondta a király az embereinek: "Magam is kivonulok veletek."
Sámuel II. könyve|18|3|De az emberek azt mondták: "Nem szabad kivonulnod. Ha ugyanis menekülnünk kell, ránk nem vetnek ügyet. S ha a fele elesik közülünk, azzal sem fog senki törődni. De te tízezerrel fölérsz közülünk. Egyébként is jobb, ha itt maradsz tartaléknak, készen arra, hogy segítségünkre siess a városból."
Sámuel II. könyve|18|4|"Úgy teszek, amint jónak látjátok" - felelte a király. Míg az egész sereg ki nem vonult, százas és ezres csoportonként, a király ott állt a kapunál.
Sámuel II. könyve|18|5|A király parancsba adta Joábnak, Abisájnak és Ittainak: "Bánjatok kímélettel a fiúval, Absalommal!" Mind hallották az emberek, amikor a király ezt a parancsot adta a vezéreknek Absalomot illetően.
Sámuel II. könyve|18|6|Így vonult harcba a sereg Izrael ellen. Efraim erdeiben ütköztek meg.
Sámuel II. könyve|18|7|Izrael fiai vereséget szenvedtek Dávidtól. Óriási veszteségük volt azon a napon: húszezer ember.
Sámuel II. könyve|18|8|A harc az egész vidékre kiterjedt. S az erdő még több áldozatot szedett a seregből, mint a kard azon a napon.
Sámuel II. könyve|18|9|Absalom véletlenül útjába került Dávid embereinek. Absalom ugyanis egy öszvéren ült, és az öszvér egy nagy tölgyfa koronája alá tévedt. Absalom feje beleakadt a tölgyfába, s ott maradt ég és föld között himbálózva, az öszvér meg, amely alatta volt, tovább ment.
Sámuel II. könyve|18|10|Egy ember meglátta és jelentette Joábnak: "Láttam Absalomot - mondta -, egy tölgyfán lógott."
Sámuel II. könyve|18|11|Joáb így felelt az embernek, aki a hírt vitte neki: "Hogyan, hát ha láttad, akkor miért nem ölted meg ott helyben és fektetted a földre? Aztán az én dolgom lett volna, hogy adjak neked tíz ezüstöt meg egy övet."
Sámuel II. könyve|18|12|De az ember ezt válaszolta Joábnak: "Ha ezer ezüst ütötte volna is a markomat, akkor sem merészeltem volna kezet vetni a király fiára. Hát nem parancsba adta neked, Abisájnak és Ittainak a fülünk hallatára a király: "Vigyázzatok nekem a fiúra, Absalomra!"
Sámuel II. könyve|18|13|Ha meg alattomban elbántam volna vele, akkor téged állított volna félre, hiszen a király előtt nem marad semmi titokban."
Sámuel II. könyve|18|14|Joáb azt mondta rá: "Eh mit! Miért is töltöm tovább az időt veled?" Ezzel kezébe fogott három lándzsát, és Absalom mellébe döfte őket. Mivel azonban még élve lógott a tölgyfán,
Sámuel II. könyve|18|15|odalépett tíz ember, Joáb fegyverhordozói, és agyonütötték.
Sámuel II. könyve|18|16|Ekkor Joáb megfúvatta a kürtöket, és az emberek abbahagyták Izrael üldözését, hiszen Joáb megállást parancsolt a seregnek.
Sámuel II. könyve|18|17|Aztán fogták Absalomot, s az erdőben egy gödörbe dobták, és egy óriási kőhalmot raktak fölé. Közben egész Izrael menekült, ki-ki a maga sátorába.
Sámuel II. könyve|18|18|Absalom még életében szerzett magának egy emlékkövet, és felállította a Királyok völgyében. Azt mondta ugyanis: "Nincs fiam, aki fenntartaná emlékezetemet." Így az emlékkövet nevezte el a nevéről. Mind a mai napig Absalom kövének hívják.
Sámuel II. könyve|18|19|Cádok fia, Achimaac azt mondta: "Szaladok, és megviszem a királynak az örömhírt, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki és megmentette ellenségeitől."
Sámuel II. könyve|18|20|De Joáb azt felelte neki: "Ma nem viszel örömhírt, majd máskor; ma nem viszel jó újságot, hiszen a király fia halott."
Sámuel II. könyve|18|21|Aztán Joáb megbízta a kusitát: "Menj és jelentsd a királynak, amit láttál!" A kusita leborult Joáb előtt és elfutott.
Sámuel II. könyve|18|22|Cádok fia, Achimaac azonban újra azt mondta: "Történjék bármi, a kusita után futok!" Joáb megkérdezte: "De hát minek futnál? Neked nem jár érte jutalom." De ő csak hajtotta: "Történjék bármi, utána futok."
Sámuel II. könyve|18|23|Erre Joáb ráhagyta: "Fuss hát!" Achimaac a síkságon át vivő úton futott, és megelőzte a kusitát.
Sámuel II. könyve|18|24|Dávid a két kapu között ült. Az őrszem fölment a kapu tetejére. Amikor fölemelte tekintetét, azt látta, hogy egy ember fut felé.
Sámuel II. könyve|18|25|Az őrszem közölte a hírt a királlyal. A király azt mondta: "Ha egyedül van, jó hírt hoz a szája." Amikor azonban az - tovább futva - közelebb ért,
Sámuel II. könyve|18|26|az őrszem egy másik embert is látott, amint utána futott. Az őrszem tehát leszólt a kapuba: "Még egy embert látok, egyedül fut." A király azt mondta: "Az is jó hírt hoz."
Sámuel II. könyve|18|27|Az őrszem újra jelentette: "Úgy látom, az első úgy fut, ahogy Cádok fia, Achimaac fut." A király visszaszólt: "Az derék ember, biztosan jó hírrel jön."
Sámuel II. könyve|18|28|Achimaac megérkezett és odakiáltotta a királynak: "Üdv!" Aztán arcra borult a földön a király előtt, és így szólt: "Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki cserbenhagyta azokat az embereket, akik uram királyomra kezet emeltek!"
Sámuel II. könyve|18|29|A király megkérdezte: "Jól van a fiú, Absalom?" "Csak egy nagy zűrzavart láttam - válaszolta Achimaac -, amikor a király szolgája, Joáb elküldte szolgádat. Nem tudom, mi történt."
Sámuel II. könyve|18|30|A király megparancsolta: "Állj félre és maradj ott!" S ő félreállt, és ott maradt.
Sámuel II. könyve|18|31|Most megérkezett a kusita is, és jelentette: "Örömhírt hall, uram és királyom! Az Úr ma igazságot szolgáltatott neked azokkal szemben, akik fellázadtak ellened."
Sámuel II. könyve|18|32|A király azonban megkérdezte a kusitától: "Jól van a fiú, Absalom?" "Bárcsak az történne uram és királyom ellenségeivel és azokkal is mind, akik a vesztedre törnek, ami a fiatalemberrel!" - válaszolta a kusita.
Sámuel II. könyve|19|1|Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: "Fiam, Absalom! Fiam, fiam Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!"
Sámuel II. könyve|19|2|Jelentették Joábnak: "A király sír és jajgat Absalom miatt."
Sámuel II. könyve|19|3|Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt,
Sámuel II. könyve|19|4|s ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából.
Sámuel II. könyve|19|5|A király befödte arcát, és hangosan siránkozott: "Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!"
Sámuel II. könyve|19|6|Joáb bement a királyhoz a házba, és azt mondta: "Ma szégyenbe borítottad embereid arcát, akik ma megmentették az életedet, fiaid és lányaid életét, feleségeid életét és ágyasaid életét.
Sámuel II. könyve|19|7|Mert szeretetet tanúsítottál azok iránt, akik gyűlölnek, azokkal szemben meg, akik szeretnek téged, gyűlöletet. Ma megmutattad, hogy sem a sereg vezére, sem az emberek nem jelentenek neked semmit. Igen, most már tudom: Azt találnád helyénvalónak, ha Absalom életben maradt volna, mi meg ma mind elestünk volna.
Sámuel II. könyve|19|8|Kelj föl, menj ki és intézz barátságos szavakat az emberekhez. Mert esküszöm az Úrra: ha nem mész ki, az éjszaka egyetlen ember sem marad melletted. De ez nagyobb baj lesz neked, mint bármi baj, ami ifjúságodtól mostanig ért."
Sámuel II. könyve|19|9|A király tehát fölállt és a kapu alá ült. Erre kihirdették az egész seregnek: "Nézzétek, a király ott ül a kapuban!" S az egész nép a király elé járult.
Sámuel II. könyve|19|10|Izrael minden törzse, az egész nép vitázott. Így beszéltek: "A király kiszabadított bennünket ellenségeink kezéből, méghozzá a filiszteusok kezéből szabadított ki minket. De Absalom elől kénytelen volt elmenekülni az országból.
Sámuel II. könyve|19|11|Ám Absalom, akit fölkentünk királyunkká, elesett a csatában. Nos hát, meddig haboztok még visszahozni a királyt?"
Sámuel II. könyve|19|12|A királynak fülébe jutott, hogy egész Izraelben így beszélnek. Így hát a király üzenetet küldött Cádok és Ebjatár papnak: "Beszéljetek Júda véneivel, ilyen módon: Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában?
Sámuel II. könyve|19|13|Hisz a testvéreim vagytok, a vérem és a húsom vagytok. Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában?"
Sámuel II. könyve|19|14|Amazának pedig ezt mondjátok: "Hát nem a vérem és húsom vagy? Ezt meg azt tegye velem Isten, ha nem teszlek meg Joáb helyett a sereg vezérévé, egész életedre."
Sámuel II. könyve|19|15|Júda férfiai mind összefogtak, egy szívvel, és ezt üzenték a királynak: "Térj vissza, te és szolgáid!"
Sámuel II. könyve|19|16|A király tehát elindult hazafelé, és a Jordánhoz ért. A júdeaiak egészen Gilgalig eléje mentek, hogy segítségére legyenek a királynak az átkelésben.
Sámuel II. könyve|19|17|A Benjamin fiai közül való Simi, a Bachurimba való Gerának a fia szintén eléje ment a júdeaiakkal Dávid királynak.
Sámuel II. könyve|19|18|Ezer ember volt vele Benjamin fiai közül. Saul házának felügyelője, Ciba előre ment a Jordánhoz, még mielőtt a király odaért volna, a tizenöt fiával és húsz szolgájával,
Sámuel II. könyve|19|19|s minden előkészületet megtettek ahhoz, hogy a király családja átkeljen és jól érezze magát. Gera fia, Simi a király lába elé borult, amikor épp át akart kelni a Jordánon,
Sámuel II. könyve|19|20|s így szólt a királyhoz: "Ne tartson uram gonosznak, ne gondoljon arra a gonoszságra, amelyet szolgád elkövetett azon a napon, amelyen uram és királyom elhagyta Jeruzsálemet. Ne vegye szívére a király a dolgot.
Sámuel II. könyve|19|21|Szolgád jól tudja, hogy vétett ellened, s ma elsőként jött ide József házából uram, királyom elé!"
Sámuel II. könyve|19|22|Ceruja fia, Abisáj megszólalt, és azt kérdezte: "Ne haljon meg Simi, amiért átkozta az Úr fölkentjét?"
Sámuel II. könyve|19|23|Dávid azonban azt mondta: "Mit tegyek veletek, Ceruja fia, amiért ma megkísértetek? Hát hogy halhatna meg ma valaki Izraelben? Vagy nem lettem ma ismét Izrael királya?"
Sámuel II. könyve|19|24|Aztán a király odaszólt Siminek: "Nem halsz meg!" S a király megesküdött rá neki.
Sámuel II. könyve|19|25|Mifiboset, Saul fia szintén eléje ment a királynak. Attól a naptól, hogy a király elmenekült egészen addig, míg épségben vissza nem tért, nem mosta meg a lábát meg a kezét, nem gondozta a szakállát, és a ruháját sem mosta ki.
Sámuel II. könyve|19|26|Amikor most Jeruzsálemből a király elé ment, a király megkérdezte tőle: "Miért nem jöttél velem, Mifiboset?"
Sámuel II. könyve|19|27|Így válaszolt: "Uram és királyom! A szolgám becsapott. Szolgád ugyanis megbízta: Nyergeld föl nekem a szamarat, hadd üljek fel rá és menjek el a királlyal. Szolgád ugyanis béna.
Sámuel II. könyve|19|28|De ő megrágalmazta szolgádat uram és királyom előtt. Ám uram és királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy hát úgy, amint jónak látod.
Sámuel II. könyve|19|29|Atyám egész háza nem várhatott egyebet a halálnál uramtól és királyomtól. Te mégis azok közé soroltad szolgádat, akik asztalodnál ehetnek. Mi egyébhez van még jogom, mint hogy újra a királyhoz folyamodjam."
Sámuel II. könyve|19|30|A király ezt felelte neki: "Mit szaporítod a szót? Elrendelem, hogy te és Ciba osztozzatok a földön."
Sámuel II. könyve|19|31|Erre Mifiboset azt mondta a királynak: "Akár az egész is az övé lehet, ha uram és királyom épségben hazatér."
Sámuel II. könyve|19|32|A gileádi Barzilláj lejött Rogelimből és elkísérte a királyt, hogy átvezesse a Jordánon.
Sámuel II. könyve|19|33|Barzilláj nagyon idős ember volt, nyolcvanesztendős. Ellátta a királyt élelemmel, amíg Machanajimban tartózkodott, mivel jómódú ember volt.
Sámuel II. könyve|19|34|Ezért most így szólt hozzá a király: "Gyere velem, s otthon, Jeruzsálemben gondoskodom rólad öregségedre."
Sámuel II. könyve|19|35|De Barzilláj ezt válaszolta a királynak: "Hány évem van még hátra, hogy a királlyal menjek Jeruzsálembe?
Sámuel II. könyve|19|36|Most nyolcvanesztendős vagyok. Meg tudom még különböztetni: mi a jó és mi a rossz? Ízlik még szolgádnak, amit eszik vagy iszik? Aztán tudom én még hallgatni az énekeseket és énekesnőket? Miért legyen szolgád uramnak és királyomnak a terhére?
Sámuel II. könyve|19|37|Csak épp átkíséri szolgád a királyt a Jordánon - miért ajánl hát fel a király nekem ilyen jutalmat?
Sámuel II. könyve|19|38|Engedd meg szolgádnak, hadd térjen vissza, hogy városomban, atyám és anyám sírja közelében halhassak meg. Hanem szolgád, Kimhan szívesen elmenne urammal és királyommal, neki megteheted, amit jónak látsz."
Sámuel II. könyve|19|39|Erre a király azt mondta: "Velem jön Kimhan, s megteszem neki, amit te jónak látsz. S ha valaha lesz valami kívánságod, mindig megteszem neked."
Sámuel II. könyve|19|40|Az egész nép átkelt a Jordánon, a király is átkelt, aztán megölelte és megáldotta Barzillájt, s az visszatért otthonába.
Sámuel II. könyve|19|41|A király Gilgal felé folytatta az útját. Kimhan kísérte, s vele tartott Júda egész népe, valamint Izrael népének a fele is.
Sámuel II. könyve|19|42|Ám Izrael fiai egyszer csak a király elé járultak és megkérdezték a királytól: "Miért csábítottak el testvéreink, Júda férfiai? A királyt és egész háza népét, valamint Dávid embereit is mind rávették, hogy keljen át a Jordánon."
Sámuel II. könyve|19|43|Júda férfiai így válaszoltak Izrael férfiainak: "De hisz a mi vérünkből való a király! Miért vagytok hát úgy felháborodva? Tán a király költségére ettünk, vagy elvettük magunknak a részeteket?"
Sámuel II. könyve|19|44|Izrael fiai így válaszoltak a júdeaiaknak: "Tíz rész az enyém a királyból. Azonkívül én vagyok az elsőszülött. Miért nézel hát le? Nem én mondtam először, hogy hozzuk vissza a királyt?" De a júdeaiak válasza még keményebb volt, mint Izrael fiaié.
Sámuel II. könyve|20|1|Volt ott egy semmirekellő ember, Sebának hívták, s a Benjamin fiai közé tartozó Bichrinek volt a fia. Ez megfújta a harsonát és kihirdette: "Nincs közünk Dávidhoz, semmi közünk Izáj fiához! Ki-ki vissza a sátorba, Izrael!"
Sámuel II. könyve|20|2|Erre Izrael fiai mind elfordultak Dávidtól, és Sebát követték, Bichri fiát. A júdeaiak azonban a Jordántól egészen Jeruzsálemig kísérték a királyt.